Online sportfogadás: Irány a medence!

június 20, 2022

Elképesztő a hőség Magyarországon, tombol a kánikula, Budapesten pedig valósággal forr az uszodák vize. Nem csoda, hiszen javában tart a vizes világbajnokság, amelyen hazánk legjobb úszói éremesélyesként ugranak a medencébe. Igaz, az eddigi versenynapokon még nem akadt dobogós magyar úszó, ugyanakkor 200 méter pillangón Milák Kristóf rögtön az aranyérem legfőbb várományosaként áll majd fel a rajtkőre.

A magyar férfi vízilabda-válogatott szintén a pódium tetejére vágyik, az oddsok alapján pedig erre igencsak jó esélye van, főleg, a híres hazai szurkolótáborral a hátuk mögött. A pólósok először a legnehezebb csoportellenfél, Montenegró, majd Brazília és Grúzia legjobbjaival mérik össze az erejüket, reményeink szerint pedig könnyedén masíroznak tovább a negyeddöntőbe, ahol már egy komolyabb vetélytárs (Olaszország vagy Spanyolország) is szembe jöhet.

A hölgyek kapcsán szintén hasonló forgatókönyvben bízhatunk: a vízilabda fogadás kedvelői tudhatják, hogy a női mezőnyben a Team USA szinte verhetetlen, a spanyol csapat szintén komoly játékerőt képvisel, az Unibet által kínált legjobb oddsok alapján pedig ezt a két gárdát követi az Ausztrália, Hollandia, Magyarország trió. Házigazdaként alighanem elvárás az A csoport első helye, Kolumbia ellen egy kellemes „bemelegítő” mérkőzés várható, míg Olaszország és Kanada ellenében szorosabb összecsapásokra számíthatunk. A legjobb nyolc között viszont már Hollandia vagy az Egyesült Államok válogatottja várhat a magyar lányokra: ellenük már bravúrra van szükség!