Online sportfogadás: Kézilabda BL, angol déjà vu

május 18, 2021

Lélekben, és persze a fogadások tervezésében már ma érdemes készülni a kézilabda EHF Bajnokok Ligája holnap, illetve holnapután este megrendezésre kerülő negyeddöntőire, főleg, hogy természetesen a visszavágókra is érvényes promóciónk, mellyel 1500 Ft ingyenes élő fogadás szerezhető. Szerdán előbb a Paris Saint-Germain–THW Kiel találkozót, majd a Flensburg–Aalborg mérkőzést követhetjük, a magyarok számára érdekesebb játéknap azonban a csütörtöki, hiszen a viszonylag simának ígérkező Barça–Meshkov Brest mellett ekkor rendezik meg a Veszprém–HBC Nantes találkozót is, melyen Margučék négygólos hátrányt igyekeznek majd ledolgozni.

Addig is akadhat azonban dolga a futball fogadás iránt elkötelezett játékosainknak, hiszen Angliában három, fontosságában nehezen túlbecsülhető mérkőzést rendeznek a hétfő este folyamán. A Premier League-ben például újrajátszák a szombati FA-kupadöntőt, és mivel a Chelsea-t és a Leicester City-t a bajnoki tabellán mindössze két pont választja el, ez a meccs sem lesz kevésbé éles a szombatinál, melyen a Wembley-ben meglepetésre a Rókák diadalmaskodtak – meglátjuk, a Stamford Bridge-en hogyan szerepelnek majd a friss FA-kupagyőztes Schmeichelék.

Eközben folytatódnak a playoff-mérkőzések is, a League One-ból a Championshipbe jutásért a hétfői elődöntőn az Oxford United azzal a Blackpoollal meccsel, amely tíz éve még a Premier League-ben vitézkedett. Abból a gárdából persze mára hírmondó sem maradt a tengerpartiaknál, a csapat jelenlegi ászai az Evertontól kölcsönkapott húszéves Ellis Simms, a Crystal Palace-szel az élvonalat is megjárt Sullay Kaikai, és az élete formájában futballozó házi gólkirály, Jerry Yates. A League Two-ból a harmadosztályba jutásért játszik ezalatt Walesben a Newport County a világ legzöldebb, leginkább környezettudatosan működő egyesülete, a Forest Green Rovers csapatával. A két együttes az alapszakaszban ugyanannyi pontot szerzett, 46 forduló alatt 73-at, a rájátszás tehát tökéletes alkalom lesz, hogy kiderüljön, ki is a jobb valójában?