Amerikai SportokNFL

A Barnák utolsó meccse következik Watson nélkül

2022. november 26.

A Houstontól megszerzett irányító most hétvégén letölti 11 meccses eltiltását. 

Cleveland Browns-Tampa Bay Buccaneers, vasárnap 19.00

A Cleveland Browns a tavalyi bajnok Tampa Bay Buccaneers együttesét fogadja utolsó olyan mérkőzésén, melyen nem számíthat a holtszezonban megszerzett, de az idény első 11 mérkőzéséről eltiltott Deshaun Watsonra.

A várakozás óriási a Barnáknál még akkor is, ha a 3-7-es mérlegükkel jószerivel lemondhatnak a rájátszásról. Watson azonban a floridaiak ellen még nem segíthet, ez pedig egyértelmű esélyessé teszi a vendégeket tekintve, hogy a kiváló védelmük nagy valószínűséggel megoldhatatlan feladat elé állítja az utolsó kezdésére készülő Jacoby Brissettet.

Mindenesetre a Buccaneers sem éppen 5-5-ös mutatóval szerette volna várni ezt a meccset, viszont legutóbbi két összecsapását – éppen a védelemnek köszönhetően – megnyerte. Támadó oldalon viszont továbbra is hatalmas erőlködés jellemzi az NFL történetének legeredményesebb irányítóját, Tom Bradyt és persze az egész egységet, amelyről mindent elmond, hogy csupán egyszer tudott 22 pontnál többet termelni.

Tipp: Tampa Bay Buccaneers és pontok száma 42,5 alatt 3,05 

Tennessee Titans-Cincinnati Bengals, vasárnap 19.00

A Tennessee Titans és a Cincinnati Bengals vívja a hétvége egyetlen olyan összecsapását, melyen két pozitív mérleggel rendelkező gárda találkozik egymással.

A nashville-i együttes a 0-2-es rajtot követően legutóbbi nyolc meccséből hetet megnyert annak köszönhetően, hogy a védelme ezeken a mérkőzéseken nem engedett 22 pontnál többet a riválisoknak. Támadásban pedig a liga egyik legjobb futójára, a pályán buldózerként közlekedő Derrick Henryre alapozva – aki már most 1000 yard felett és 10 TD-nél tart – éppen elég pontot tesz fel a táblára ahhoz, hogy rendre győztesen vonuljon le a pályáról.

A 6-4-es mérleggel álló és idén nagydöntős vendégek számára ilyen kiváló védelem ellen nem túl bíztató előjel, hogy a futó Joe Mixon nem lesz bevethető, de a négy hete harcképtelen sztárelkapó, Ja’Marr Chase játéka is erősen kérdéses. Nélkülük nehéz elképzelni, hogy 20 pontnál többet érjen el a Bengals, ez pedig kevés lehet a sikerhez.

Tipp: hazai 2,26

Kansas City Chiefs-Los Angeles Rams, vasárnap 22.25

Címvédő ilyen esélytelenül jószerivel még nem várt meccset, mint a Los Angeles Rams a Kansas City Chiefs vendégeként.

Amíg a 3-7-es mérleggel álló Kosok négyes kudarcszériával, addig a 8-2-es mutatóval rendelkező Főnökök négyes győzelmi sorozattal várják az idény előtt óriási rangadónak tűnő csörtét.

A kaliforniai alakulat támadósora a fal gyengesége miatt amúgy is egész idényben gyengélkedik, ezúttal ráadásul a kezdő irányító, Matthew Stafford sem játszhat. Mivel a cseréje, John Wolford is nyaksérüléssel bajlódik, így valószínűleg a harmadéves Bryce Perkins kapja meg a karmesteri pálcát úgy, hogy profi pályafutása során mindössze idén volt 11 passzkísérlete… Ilyen körülmények között nehéz elképzelni, hogy miként fog haladni a Rams, nemhogy pontokat szerezni.

Túloldalon pedig Patrick Mahomes és vad kompániája áll majd, azaz a liga talán legjobb támadósora és csapata, amely jó úton halad az alapszakasz megnyerése felé.

Tipp: Kansas City Chiefs -15,5 és pontok száma 42,5 felett 3,00