Az MLB történetében Bobby Richardson az egyetlen játékos, aki úgy lett a döntő MVP-je, hogy csapatának csak a második hely megszerzésére futotta.

Richardson a New York Yankees játékosaként játszott döntőt 1960-ban, s az idén már 63 éves World Series örökre bevéste magát az emlékezetbe ezzel az egyedi díjosztási gesztussal. A Yankees ugyan elbukta a döntőt a Pittsburgh Pirates ellen, de Bobby Richardson megkérdőjelezhetetlenül az akkori WS legkiemelkedőbb játékosa volt.

Talán kijelenthető, hogy a Pirates győzelmével a borítékolható diadal született meg, hiszen a Yankees akkortájt hullámvölgyben volt, ebbe a döntőbe pl. egy igen elfuserált szezont követően sikerült beverekdniük magukat, ami dicséretes volt, de a Pirates stabilitása nem tűrt ellentmondást. 

Nem úgy Richardson, aki képes volt egyetlen személyként nem csupán saját csapatán felülemelkedni, de egy másik, rendkívül erős alakulat összes játékosa és egysége mellett is csillogni.

A Pittsburgh legendája, a fantasztikus Bill Mazeroski hiába ütött kiválóan és vezette győzelemre a Pirates-t, Richardson nemcsak jól, hanem szinte hibátlanul ütött, sőt ezek az ütések nem csupán kontaktként bizonyultak jónak, rendre eredményre is vezettek. 

A dolog szépsége pedig az, hogy 1962-ben Bobby Richardson nyerte meg a World Series-t a Yankees számára, de már az egy évvel korábbi, 61-es bajnokcsapatnak is ugyanúgy tagja volt természetesen!