Quin Snyder váltotta Nate McMillant az Atlanta kispadján.
Alig másfél éve az Atlanta Hawks egészen a főcsoportdöntőig menetelt, akkor úgy tűnt, a következő években az elitcsapatok közé emelkedhet, azonban nemhogy megismételni, még megközelíteni sem sikerült azóta azt a teljesítményt, ezért a klub Nate McMillan vezetőedző elküldése mellett döntött.
A kiugró eredményt követően az előző idényben messze elmaradt a várakozásoktól a georgiai alakulat, amely csak kilencedik helyen zárta az alapszakaszt, majd a selejtezőből ugyan a rájátszásba verekedte magát, de ott 4-1-re simán alulmaradt a Miami Heattel szemben. A mostani szezon sem néz ki jobban, a Hawks a holtszezonban hiába erősítette tovább a keretét a San Antonio Spurstől megszerzett Dejounte Murrayvel, a csapat ugyanúgy képtelen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, ugyanis nem volt öt meccsnél hosszabb sikersorozata.
Murray érkezésével a felfokozott várakozásokat gyorsan lehűtötte, hogy a szezon háromnegyedéhez közelítve csak 29-30-as mérleggel állt az Atlanta, ezért az All Star-hétvége alatt megköszönték az 58 éves McMillan munkáját. Az ideiglenesen kinevezett Joe Pruntyval megnyerte mindkét meccsét az együttes, amely végül az 56 esztendős Quin Snydert választotta, de Prunty az egyesületnél marad segítőként.
A Utah Jazzt nyolc idényen át irányító tréner kinevezése nem volt váratlan, mivel tulajdonképpen az egyetlen jelölt volt a posztra, illetve korábban a 2013/14-es szezonban segédedzőként már dolgozott Atlantában. A váltás abban a reményben történt, hogy a Hawks egy erős hajrával a keleti főcsoport legjobb hat együttese között zár, de az alapszakasz ilyen késői szakaszában már nem könnyű kijavítani a hibákat és megvalósítani az új elképzeléseket az idő rövidsége miatt.
Az Atlanta jelenleg a selejtezőt jelentő nyolcadik pozíciót foglalja el, a hatodik, de alaposan meggyengült Brooklyn Nets négy vereséggel számlál kevesebbet, azonban hátrafele is tekintgetni kell, mert a 11. Chicago Bullsnak is csak hárommal van több kudarca, azaz még a selejtező sem tűnik biztosnak.
Egy biztos, a váltás mindenképpen indokolt volt, mert McMillan immár másfél éve nem tudta maximalizálni a keretben rejlő potenciált. Trae Young egyértelműen meccseket eldöntő szupersztár, a palánk alatt pedig Clint Capela jobb napjain korlátlan úr, de Murray és Bogdan Bogdanovic is remek játékosok, a Hawks mégsem tudott úgy összeállni, hogy méltó vetélytársa legyen a keleti élcsapatoknak, így a Boston Celticsnek, vagy éppen a Milwaukee Bucksnak és a Philadelphia 76ersnek.
Az öt évre aláíró Snydernek tavaly azért kellett távoznia Salt Lake Cityből, mert bár sorozatban hatszor rájátszásba vezette a csapatát, amely azonban sosem jutott el még a főcsoportdöntőig sem.
A Hawks régi-új mestere kedden a Washington Wizards ellen mutatkozik be.