A Celtics a második hetedik meccsét is megnyerve jutott fináléba.
Kialakult a nagydöntő párosítása: keleten a 17 bajnoki címével holtversenyben rekorder Boston Celtics, míg nyugaton az újjáéledő Golden State Warriors nyerte meg a főcsoportját.
A nehezebb útja kétségtelenül a Bostonnak volt, amely a címvédő Milwaukee Bucks után a keleti első Miami Heat elleni főcsoportdöntőben is hetedik meccsre kényszerült, ráadásul ezúttal idegenben. A zöld-fehérek egészen elképesztő védekezésüknek köszönhetően jutottak túl a harmadik párharcukon és élték túl az újabb ki-ki meccset.
A rájátszás egyértelmű hőse Jayson Tatum. A 2017-es draft harmadik választottja nemcsak csapata legeredményesebb játékosa 27 pontos átlagával, hanem egyúttal a liga legjobban védekező csapatának alappillére. Szinte bárkit képes leradírozni a pályáról, így elsősorban a 24 éves játékosnak köszönhető, hogy a Celtics a floridaiak elleni kiélezett párharcban hétből háromszor is a bűvös 100 pont alatt tartotta a riválist. Talán a legérzékletesebben az ötödik meccs statisztikája fejezi ki, hogy a Boston milyen elképesztő teljesítményre képes a védekezést illetően: a Heat 45 kísérletéből csupán hét hárompontost dobott be, ami mindössze 15 százalékos hatékonyságot jelent. Erre a kvalitásra nagy szüksége lesz a fináléban is, merthogy többek között a liga történetének legjobb távoli dobója, Stephen Curry áll majd a túloldalon, s ennek megfelelően a Warriors legnagyobb erőssége éppen a hárompontosok. Mindig igazi ínyenc csemege, amikor a két döntős csapat ellentétes erőssége feszül egymásnak.
A Golden State viszonylag simán menetelt a fináléba, mert a Denver Nuggetset 4-1-gyel, a párharc végére vezérét vesztett Memphis Grizzliest 4-2-vel, majd a nyugati főcsoportdöntőben a Dallas Maverickset szintén 4-1-gyel intézte el. A texasiak egyszemélyes hadserege, Luka Doncic kevésnek bizonyult a három év kihagyás után újra egészséges és összeálló nagy hármassal szemben. De ami a Warriors könnyed menetelését nagyban segítette, hogy a Curry, Klay Thompson, Draymond Green trió mellé felnőtt Jordan Poole, ugyanis a 2019-ben első körben választott kosaras nemcsak az alapszakaszban produkált 18 pontos átlagot, hanem pályafutása első rájátszásban is tartani tudta ezt a produkcióját.
A hatszoros bajnok Warriors 2015 és 2019 között sorozatban öt döntőt vívott, ebből hármat megnyert, így a rutin és a tapasztalat az ő oldalukon áll. A legbeszédesebb adat, hogy a Golden State keretében lévő játékosok összesen 123 döntős meccsen léptek pályára, míg a Bostonnál ez a szám nulla. Ez annyiban érthető, hogy bár a Celtics 17 bajnoki címével a Los Angeles Lakers gárdájával holtversenyben rekorder, de 2010 óta nem szerepelt a nagydöntőben.
Az alapszakaszban kétszer csaptak össze a felek: mindkétszer idegenbeli siker született. December közepén a Warriors 111-107-re nyert Bostonban, majd március közepén a Celtics 110-88-ra diadalmaskodott San Franciscóban. Nagyjából a képletet is lefesti ez a két meccs, amikor a Celtics képes lesz hatékonyan védekezni, akkor nyerni fog, amikor viszont “ülnek” a Warriors távoli kísérletei, akkor a rivális győz.
Az eddigi 75 NBA-döntőből 40-szer a keleti csapat nyert, míg 35-ször a nyugatiak ünnepelhettek.