Amerikai SportokNBA

NBA: Irving a Dallas Mavericksnél folytatja

2023. február 07.

Csütörtökig lehet csereüzleteket kötni, de a legnagyobb durranás már megvolt.

Noha csak csütörtökön lesz a csereüzletek határideje, amikor felbolydul a liga, de a legnagyobb durranás minden bizonnyal megvolt azzal, hogy Kyrie Irvinget megszerezte a Dallas Mavericks a Brooklyn Nets csapatától.

A 30 éves kosaras már a múlt hét végén jelezte, távozni akar a bajnokesélyesek közé sorolt klubjától, mert a tárgyalások számára nem megfelelő irányba haladtak a szerződéshosszabbításával kapcsolatban. A 2011-es draft első választottja ennek megfelelően szombaton a Washington Wizards legyőzésekor már nem is lépett pályára, vasárnap pedig megkötötték az év üzletét.

A texasiaknak a 2029-es első, valamint a 2027-es és 2029-es második körös választási joguk mellett két kezdő játékost kellett adniuk a remek szezont produkáló sztárért és a vele csomagban érkező Markieff Morrisért, aki hasznos kiegészítő emberként jellemezhető. Spencer Dinwiddie és Dorian Finney-Smith elvesztése közül egyértelműen előbbi az érzékeny veszteség, ugyanis kilencedik szezonjában pályafutása második legjobb idényét futja tekintve, hogy meccsenként átlagosan 17 pontot szerez. Dinwiddie számára ráadásul nem lesz ismeretlen a brooklyni közeg, mivel 2016 és 2021 között öt évet töltött a New York-i együttesnél.

A Nets tehát igyekezett minimalizálni az elkerülhetetlen veszteségét, amit azért nem sikerült maximalizálni. A Los Angeles Lakerstől például két első körös választási jog mellett Russell Westbrookot érkezhetett volna, de a vezetőség nem ezt a lehetőséget választotta. Pedig érdekes lett volna ismét együtt látni Irvinget és LeBron Jamest, akik 2016-ban együtt vezették bajnoki címre a Cleveland Cavaliers gárdáját. Az nyilvánvaló, hogy Irving nélkül megcsappantak a Nets esélyei a bajnoki címre. Érdekes mindenesetre, hogy mennyire nem jött be Kevin Durant, Kyrie Irving és James Harden nagy hármasa, amelyből utóbbi kettő immár elkerült a klubtól, Durant pedig egyedüli alfahímként minden bizonnyal kevés lesz ahhoz, hogy újra csúcsra érjen. A keleti főcsoportban 32-21-es mérleggel ötödik helyen álló csapat rájátszásbeli szereplését ugyanakkor nem fenyegeti veszély.

Sokkal érdekesebb lesz a Dallas szereplése az új felállásban. A Mavericks évek óta amolyan egyemberes show volt Luka Donciccsal, ez viszont megváltozik Irving érkezésével, mert innentől már nem csak a szlovén sztárnak kell egyedül a hátán cipelnie a csapatot. Az erősítés jól jött, mert a dallasiak 29-26-os mutatóval ugyancsak ötödik helyen állnak a nyugati konferenciában, de az új szerzeménnyel nagy meglepetés lenne, ha ezen nem sikerülne javítaniuk. A többi pedig majd úgyis a rájátszásban dől el.

Az amerikai válogatottal olimpiai és világbajnok Irving mindenesetre pályafutása egyik legjobb szezonját produkálta eddig: mérkőzésenként 27,1 pontot szerez, illetve több mint öt gólpasszt oszt ki és lepattanót szed, azaz mindhárom mutatóban közel van karrierje legjobbjához. A botrányhős hírében álló, nehéz természetű játékos az első hat idényét a Cleveland Cavaliers színeiben töltötte. Ezt követően két szezonon át a Boston Celtics gárdáját erősítette, majd 2019 nyarán igazolt a Brooklynhoz.

Irving várhatóan szerdán a Los Angeles Clippers vendégeként mutatkozik be az új csapatában.