A kosárünnep árnyékában pedig Westbrook, Love és Beverley is csapatot váltott.
Az All Star-gála minden évben a kosárlabdázás ünnepe, amikor a legnagyobb sztárok a védekezéssel mit sem törődve hagyják egymásnak, hogy káprázatos zsákolásokkal és lézerpontosságú hármasokkal szórakoztassák a közönséget. Idén sem volt ez másként, s bár Jannisz Antetokunmpo csapata hiába nyert 184-175-re LeBron James együttese ellen (a hárompontos dobó versenyen a portlandi Damian Lillard, míg a zsákolók között a philadelphiai Mac McClung diadalmaskodott), a 359 pont önmagában nem múlta felül a 2017-ben felállított 374 pontos rekordot.
Nem úgy, mint Jayson Tatum 55 pontos teljesítménye, aki így hárommal túlszárnyalta Anthony Davis hat évvel ezelőtt felállított rekordját, de volt 10 lepattanója és 6 gólpassza is. A bostoni játékos harmadik negyedre jutó 27 és a második félidőben szórt 38 pontja is rekord, így elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a görög szupersztár álomcsapata nyerje meg a dobópárbajt, azok után, hogy a Milwaukee Bucks kapitánya csuklósérülése miatt mindössze 20 másodpercet töltött a parketten. Azóta az elvégzett vizsgálatok nem mutattak ki komoly elváltozást, így akár a már héten visszatérhet a pályára.
De nem járt sokkal jobban a Los Angeles Lakers immár pontkirály vezére sem. LeBron James 13 pontot dobott az első félidőben, majd a 42 percesre nyújtott nagyszünetben együtt köszöntötték az NBA-történelem három legeredményesebb dobóját, a Salt Lake Cityben hazai kedvencnek számító Karl Malone-t, a trónról letaszított Kareem Abdul-Jabbart és a másfél hete az élre ugrott Jamest, aki azonban a második félidőt végigülte kézsérülés miatt. Ennek nyomán a szintén csúcsot jelentő 19. gáláján fellépő 38 éves klasszis nem tudta segíteni csapatát, amely öt év után először kapott ki “kapitánykodása alatt”.
Amíg a legnagyobbak Salt Lake Cityben szórakoztatták egymást és a nagyérdeműt, addig a Lakerstől a Utah Jazzhez cserélt Russell Westbrook éppen a város elhagyásán dolgozott, ugyanis kivásárolta magát a szerződésből, így minden bizonnyal visszatér az Angyalok városába, csak immár a Clippers színeiben. Éppen ezért már most érdemes április 5-ét bekarikázni a naptárban, amikor a két Los Angeles-i gárda összecsap egymással az alapszakasz hajrájában.
De a csereüzletek végével máshol sem zárult le a játékosmozgás, ugyanis Clevelandben az ötszörös All Star-válogatott Kevin Love, Orlandóban pedig Patrick Beverley vásárolta ki magát a megállapodásából, így előbbi a Miami Heathez, míg utóbbi Chicago Bullshoz tart. Utóbbira rá is fér az erősítés, mivel egyrészt éppen vonal alatt, azaz a 11. helyen áll keleten, másrészt a több mint egy éve térdsérüléssel bajlódó Lonzo Ballról kiderült, hogy ebben a szezonban már nem lép pályára. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es draft második választottja nélkül kell valahogy legalább a selejtezős helyre csúszniuk a Bikáknak, akik előtt a már selejtezős pozícióban lévő Toronto Raptors van kettővel kevesebb vereséggel.