Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A címvédő Rams védője 40. játékosként érte el a száz sacket.

Aaron Donald ha most visszavonulna, akkor is első adandó alkalommal beválasztanák a Hírességek Csarnokába. De a címvédő Los Angeles Rams védője nemhogy nem vonult vissza – pedig belengette a Super Bowl-diadal után -, hanem újabb és újabb mérföldköveket ér el.

A 31 éves legendának ezúttal az NFL történetében negyvenedik játékosként jött össze az a bravúr, hogy százszor földre vigye az ellenfél irányítóját. Ez a “megtiszteltetés” az Arizona Cardinals vezérének, Kyler Murraynek jutott, akit a harmadik fordulós mérkőzés első negyedének végén döntött le a lábáról Donald. A szép jubileumot a Kosok győzelemmel tették emlékezetessé, ráadásul elsősorban – Donald hathatós segítségével – a védelem sziporkázott, ugyanis TD-t sem engedett a riválisnak, amely mindössze négy mezőnygólt értékesítve 12 pontig jutott. Ezzel pedig a mai amerikaifutballban szinte lehetetlen nyerni.

A védőfalban játszó klasszis teljesítményének értékét növeli, hogy az aktív játékosok közül mindössze a hetedik, aki centenáriumot ünnepelhetett ebben a statisztikai mutatóban. A másik hat közül viszont Von Miller, Cameron Jordan, Justin Houston, JJ Watt és Robert Quinn három, míg Chandler Jones két évvel korábban érkezett a ligába. Tekintve, hogy idényenként átlagosan 12 sacket szokott elérni, Donald könnyedén utolérheti az aktív játékosok között éllovas Von Millert is, aki jelenleg 117,5-nél tart.

Ennek fényében talán érthető, hogy a mostani holtszezonban a Rams miért dolgozta át a 2018-ban hat évre megkötött 135 millió dolláros szerződést, amelynek utolsó három szezonjához további 40 millió dollárt tett hozzá. Ezzel Donald lett az első játékos, aki idényenként 30 millió dollárnál is többet vághat zsebre az irányítókon kívül.

A Pittsburgh egyetemén nevelkedett szupersztár 2014-ben érkezett a ligába, az akkor még St. Louisban székelő Rams a 13. helyen választotta. A profi világba való átállás zökkenőmentes volt, azonnal az év újonca lett 9 sackkel és a Pro Bowlba is beválasztották. Ez volt az első és mostanáig az egyetlen év, amikor az All-Pro álomcsapatba nem szavazták be. Ezt követően 2015 és 2021 között mindannyiszor ott szerepelt a neve a legjobbak között.

Elképesztő fizikai adottságai mellett az is kellett a fantasztikus teljesítményhez, hogy pályafutása során eddig egyetlen meccset sem hagyott ki sérülés miatt. Mindössze két találkozótól maradt távol: 2017-ben új szerződést akart, ezért csak az utolsó pillanatban jelent meg a csapatnál, amely így nem számított rá a nyitófordulóban, majd az utolsó körben a rájátszás biztos résztvevőjeként pihentették. Érdekesség, hogy éppen ebben az évben érdemelte ki először az év védője címet, amelyet aztán 2018-ban és 2020-ban is megkapott, így az NFL történetében Lawrence Taylor és JJ Watt után a harmadik játékos, aki háromszor bizonyult a legjobb védőnek. Legjobb idénye a 2018-as volt, amikor 20,5 sacket ért el.

Az egyéni sikerek után aztán az előző idényben sikerült csapatként is megdicsőülni, ugyanis a Rams úgy ért a csúcsra, hogy Donald a rájátszásban négy meccsen 3,5 sacket mutatott be. Egy biztos, amíg Donald ezen a szinten játszik, a Kosoknak a védelem miatt nem kell túlzottan aggódniuk, mert a futás ellen is kiváló, passzsiettetésben pedig egészen pazar. Donald esetében simán benne van, hogy történelmi tettként, akár negyedszer is az év védője lesz, ami biztosan magában hordozna legalább 12 sacket.

Eddig idén kettőnél jár, de a számolás folytatódik…

Kapcsolódó cikkek