Amerikai SportokNHL

NHL: Nyugaton kilenc csapat küzd nyolc helyért

2023. február 27.

Az első és a kilencedik helyezettet mindössze tíz pont választja el egymástól.

A keleti főcsoporthoz képest – ahol hat kiemelkedő gárda mögött hat csapat küzd a két szabadkártyás helyért – sokkal “békésebb” a helyzet nyugaton, mert ott kilenc együttes pályázik a nyolc rájátszást jelentő pozícióra. Viszont közöttük óriási harc lesz a kiemelésekért, elvégre az éllovas Vegas Golden Knights mindössze tíz ponttal előzi meg a jelenleg vonal alatt álló Calgary Flames alakulatát.

Bár a tizedik Nashville Predators hátránya sem ledolgozhatatlan a jelenleg nyolcadik, első rájátszásáért küzdő Seattle Krakennel szemben, de a Ragadozók az eladói oldalon jelentek meg a piacon a csereüzletek határideje előtt, így kizárt, hogy feljebb lépjenek. Tanner Jeannot például az elmúlt három idényben döntős, kétszer bajnok Tampa Bay Lightninghoz lett küldve, míg Nino Niederreiter a Winnipeg Jetshez. Ráadásul nagy átalakulás várható, mert idők egyik legsikeresebb általános igazgatója, David Poile 26 év után a szezon végén leköszön a posztjáról, helyét pedig a vezetőedzőként a Washington Capitals gárdáját bajnoki címre vezető Barry Trotz veszi át, aki korábban irányította is a nashville-i csapatot. Utóbbinak lesz muníciója építkezni, mert a végrehajtott cserékkel számos első és második körös választási jog érkezett.

Amíg a kiélezett keleti küzdelem az ottani klubokat nagy erősítésekre sarkallta – elég csak a legújabbra gondolni, hogy a New Jersey Devils elvitte Timo Meiert a San Jose Sharkstól -, addig nyugaton inkább sok apró cserével igyekeznek javítani a keretek minőségén. A sérülések miatt vékony jégen táncoló Colorado Avalanche például visszaszerezte védőjét, Jack Johnsont, aki a tavalyi nagy menetelés után szabadügynökként távozott Chicagóba.

A legnagyobb igazolásokra eddig a két nyugati divízió éllovasa szánta el magát, ugyanis a Dallas Stars lecsapott a montreali Jevgenyij Dadonovra, míg a kaszinóváros csapata Ivan Barbasevre, miután a Nashville-hez, a Vancouver Canuckshoz és a San Jose Sharkshoz hasonlóan kiárusítást tart a St. Louis Blues is. Tehát mindkét élcsapat a harmadik és negyedik sorát kívánta még veszélyesebbé és hatékonyabbá tenni.

Nyugaton tehát nincs olyan klub, amelynek biztos lenne a helye az utószezonban, csak annyit tudni, hogy a Dallas Stars, Minnesota Wild, Colorado Avalanche, Vegas Golden Knights, Edmonton Oilers, Los Angeles Kings, Winnipeg Jets, Seattle Kraken és Calgary Flames közül egy lemarad a rájátszásról. Utóbbi négy pont hátránnyal követi a második idényét töltő seattle-i alakulatot, ami elenyésző tekintve, hogy még nagyjából húsz meccse van hátra a csapatoknak.

Bár mostanáig nyugaton vételi oldalon csendesebb volt ez az időszak, péntekig még van idő olyan nagy üzletet nyélbe ütni, mellyel egy adott klub lépéselőnyre tehet szert a kiegyenlített konferenciában. Eladói oldalon viszont eddig is nagy és drága üzleteket kötöttek a nyugati sereghajtók, de talán az egyik legnagyobb még hátra van, ugyanis az rendkívül meglepő lenne, ha San Joséban maradna a liga legponterősebb védője, Erik Karlsson.