Darts

Az ötödik héten az ötödik különböző győztes? – Premier League 5. este

2023. március 01.

2022-ben itt szakadt meg a sorminta és jött az első duplázó, de idén még a tavalyinál is nagyobb versengés várható a playoff-helyekért.

Michael van Gerwen-Gerwyn Price

Egy hete egymás ellen játszották a döntőt, ahol Price-nak több nyila is volt a második 10000 fontos bónuszának begyűjtésére, de nem tudta lezárni a meccset. Gerwen a győzelme ellenére nem repdesett örömében, miután a mutatott játékával nem volt elégedett és a hétvégén újabb Pro Tour-versenyt zárt ranglista pont nélkül. A walesi még rosszabbul járt, ugyanis hiába nyújtott klasszis teljesítményt, Chisnall még nála is jobb volt és a korábban kihagyott tornái miatt mostantól egyes hétfőkön is lesznek programjai, hacsak nem akar komoly pénzdíjaktól elesni.

Nathan Aspinall-Michael Smith

Aspinallnak sem volt túl sok sikerélményben része Kielben, mert Beaton már szombaton búcsúztatta. Asp Dublinban az első negyeddöntős vereségét is elszenvedte, de még így is a top 4-ben található. Exeterben pedig Michael Smith személyében az egyik kedvenc Premier League ellenfelével találkozik. A „Bullyboy-t” e sorozatban négyből háromszor legyőzte és az idei kiírásban is ellene produkálta a legmagasabb körátlagát (105,39). A regnáló világelső csuklóproblémákkal küzd, ami Németországban kisebb-nagyobb hatással volt a teljesítményére.

Dimitri Van den Bergh-Chris Dobey

Mind a ketten 2015 óta rendelkeznek profi státusszal, de ez csak a második televíziós összecsapásuk lesz és összességében is csak a 11. egymás elleni meccsük. Van den Bergh a többséghez hasonlóan versenyzéssel töltötte a hétvégét, nem úgy Dobey, aki vasárnap megtekintette az angol Ligakupa-döntőt, ahol szeretett csapata, a Newcastle United lépett pályára. Egy hasonló kiruccanás 2020-ban a World Matchplay-szereplésébe került, most talán bele fog férni ez a kis lazítás. Mindenesetre az angol hiába volt jobb mindenkinél az első este folyamán, azóta nyeretlen és egy újabb vereséggel akár az utolsó előtti pozícióba is visszacsúszhat.

Jonny Clayton-Peter Wright

A tabella 7. és 8. helyezettje, a mezőny azon versenyzői, akik még egyszer sem jutottak fináléba. Bárhonnan is nézzük negatív meglepetés a szereplésük. Claytonnak nincs komoly lemaradása, azonban az elődöntők szorgos gyűjtögetése nem lesz elegendő az újabb alapszakasz-elsőségre, sőt a rájátszásra sem. Peter Wright nagyon fogadkozott az év elején és nem tűnik behozhatatlannak a lemaradása, viszont a sorozat történetében a hozzá hasonlóan négy forduló után pont nélkül állók egy kivételtől eltekintve rendre az utolsó helyen végeztek. Ideje elkezdeni nyerni, ha nem akar a sorsukra jutni.

PL of Darts: Fogadj 25%-os nyereménynövelővel!