Darts

Egy kiskorú lesz a nap sztárja? – UK Open 1. nap

2023. március 02.

A „darts FA-kupáján” a kiemelések hiánya miatt minden évben van egy-egy fiatal tehetség vagy az áttörés kapujában álló rutinos játékos, akinek ez a három nap örökre megváltoztatja az életét. Most vajon ki indul el ezen az úton?

Dylan Slevin-Maik Kuivenhoven

Az írek válasza Josh Rockra? Talán ezt még korai kijelenteni és Dylan Slevin egyelőre nem produkál olyan brutális számokat, mint tette azt az északír a tavalyi szezonban, de cserébe a balkezes dartsos már most gyűjtögeti a skalpokat. Az első Players Championship-fordulóján egészen az elődöntőig jutott, további két alkalommal, pedig a későbbi győztes állta útját. Ezúttal sem kapott könnyebb sorsolást, miután Kuivenhoven személyében egy rendkívül stabil versenyzővel nézhet farkasszemet, aki könnyedén nyerte vissza az előző idényben elveszett Tour-kártyáját.

James Richardson-Thibault Tricole

Mindketten egy sikeres Q-School-szereplésben reménykedtek, azonban Richardson pont nélkül fejezte be a második szakaszt, míg Tricole hiába indított szenzációsan, utána alig nyert meccseket. Az angol végül az amatőr kvalifikáción keresztül váltotta meg a jegyét Mineheadbe. A franciának nem kellett alternatív megoldás után folyamodni, ugyanis a Challenge Touron mutatott teljesítménye okán automatikusan meghívást kapott a megmérettetésre. Az egyetlen egymás elleni találkozójuk a „Ruthless” sikerével zárult, akinek a fia szintén a kettes táblán kezdi majd meg a küzdelmet.

Luke Littler-Nick Fullwell

A sportág legújabb szenzációja január 21-én ünnepelte a 16. születésnapját, avagy attól a pillanattól kezdve jogosult a PDC-vel kapcsolatos versenyeken való részvételre. Ezt kihasználva nem is habozott és benevezett az aznap esedékes UK Open-selejtezőre, amit meg is nyert. Az nem is lehetett kérdés, hogy az első szereplésére a főszínpadon kerül sor, ahol favoritként állhat tábla elé, mivel az első körös ellenfele, Nick Fullwell az elmúlt öt mérkőzéséből háromszor is 80-as körátlag alatt zárt. A torna legfiatalabb játékosának ágrajza kedvezően fest, így senkit nem érhet meglepetésként, ha eljut a péntek esti etapig, ahol megérkeznek a nagyok is.

Radek Szaganski-Krysztof Kciuk

Ahogy most, úgy 2022-ben is Ratajskin kívül csak nekik volt Tour-kártyájuk Lengyelországból, emiatt egyértelműnek tűnt, hogy kettejük versengésének győztese szerepelhet lengyel színekben a World Cup of Dartson, de jött az ifjú Bialecki, aki egészen a negyeddöntőig menetelt a tavalyi UK Openen és beelőzte ezt a duót. Jelenleg egyértelműen Kciuk tűnik a második erőnek, főként a kiszállózása miatt (50,6%), ami a teljes profi mezőnyben is egyedülálló, emiatt Szaganski győzelme a második forduló egyik nagy meglepetésének számítana.