Egyik PL-tag sem lehet feltétlenül elégedett a UK Open-szereplésével, mivel csak hárman jutottak el vasárnapig, és közülük senki sem tudta behúzni az év első ranglistás major tornáját. Ki vigasztalódik 10000 fonttal csütörtökön?
Gerwyn Price-Peter Wright
Price elsőként esett ki nyolcuk közül, ami csalódottságra adhat okot, de a játékára egyáltalán nem lehet panasz, miután mindkét mérkőzésén végig 100-as átlag felett teljesített, csak a legjobb 64-ben belefutott egy olyan de Zwaanba, aki szinte hibátlanul dobott az első szünet után. Wrightnak már péntek este rezgett a léc, de csak egy nappal később esett le. A jó kiszállózás az első meccsein még kihúzta a bajból, azonban Burnett ellen már ez okozta a vesztét. A Premier League-ben továbbra is nyeretlen skótnak az egyik legjobb formában lévő dartsos ellen kéne megszakítania a rossz sorozatát.
Michael van Gerwen-Jonny Clayton
Gerwen ahogy Exeterben, úgy most is az egy héttel korábbi döntős ellenfelével nyitja a minitornát. „Mighty Mike” jutott a legtovább Mineheadben, de éppen ezért is lehet csalódott, ugyanis a negyedik UK Open-trófeáját fél kézzel már fogta, viszont előbb hagyta visszakapaszkodni Gildinget, majd az egyetlen meccsnyilát sem használta ki. Clayton nem nyújtott kiemelkedőt, így egy nyolcaddöntőnél sokkal több nem volt benne. A walesi az előző hetekben szorgosan gyűjtögette a pontokat, amivel belátható távolságba került a playoff-hely. A jó sorozat folytatásához ezúttal az éllovast kell legyűrnie.
Chris Dobey-Nathan Aspinall
Utoljára az első estén találkoztak, ami egyben Dobey utolsó győzelmét is hozta a Premier League berkein belül, de összességében is fordulópontként értelmezhető a belfasti kör, hiszen azóta a győzelmi rátája 50% alatti. Elsősorban a kiegyensúlyozottság tűnt el a játékából és a stabil 94 és 97 közötti átlagokat felváltotta a hektikusság, amibe éppúgy megfigyelhetők 100-at meghaladó átlagok, mint a 90 környékiek. Aspinall annak ellenére, hogy egy estét sem nyert meg a tabella harmadik helyét foglalja el, de a stabilitás nem feltétlen lesz elég, mivel tavaly is minimum két győzelme volt a top 4-be kerülőknek.
Michael Smith-Dimitri Van den Bergh
A „Bullyboy” tisztes távolságból követi Gerwent és igencsak feltorlódott mögötte a mezőny. Többek között Van den Bergh is csak két pontra van tőle. Idén ez lesz a harmadik összecsapásuk, az eddigiekből az angol jött ki jobban, de a belga mindkétszer megszorította a jó kiszállózásának köszönhetően (57,14%). A „Dream Maker” a 2023-as PL-szezonban a legjobb aránnyal dobja a duplákat (49,28%), amivel könnyen ellensúlyozhatja a tömeg terén felhalmozott deficitet.