Eddig a világbajnokság színvonal és dráma terén is alulmúlta a várakozásokat, de a karácsony utáni első nap bőven kárpótolhatja a sportág rajongóit.
Dimitri Van den Bergh-Krzysztof Ratajski
Már az első mérkőzésen megismétlődik a tavalyi World Matchplay-elődöntő, ami egyfelől egy kimondottan rangos párharc a harmadik fordulóhoz képest, másrészt viszont rámutat a két dartsos visszaesésére. Van den Bergh még a Grand Prix-n negyeddöntőzött, de a sportszergyártó cseréje után csak kereste önmagát, majd most visszatérve az évekig használt nyilaihoz kiválóan játszott a második fordulóban. Ratajskinak ez lesz az első igazi erőpróbája, miután Danny Jensen nem állította túl nagy kihívás elé.
Nathan Aspinall-Josh Rock
Ezt a duót is láttuk már egymás ellen, sőt a dortmundi találkozójuk volt Josh Rock televíziós debütálása. Az északír dartsos nyerni is tudott akkor döntő legben, de Aspinall azóta két major döntőt is játszott és a világbajnokságon is meggyőzőbb. Krcmar egy veszélyes ellenfél volt, aki ellen három szettben is a százas átlag körül mozgott, eközben „Rocky” többször is elmondta, hogy óriásiak az elvárások vele szemben. Összeségében jól kezeli a nyomást, de eddig mindkét alkalommal lassabban kezdett, ennek ellenére előnnyel mehetett a szünetekre, ami nyugtatóként hatott. „Aspnak” van annyi rutinja, hogy egy ilyen helyzetet kihasználva arra kényszerítse a riválisát, hogy az eredmény után fusson.
Gerwyn Price-Raymond van Barneveld
Mióta Barney másodszor is megverte a walesit a Grand Slamen és ezzel felkúszott a világranglista 32. helyére, mindenki ezt a karácsony utáni összecsapást várta. Price és Barneveld is elbukta az első szettjét a világbajnokságon, de utána sorozatban hármat behúzva könnyedén nyertek. Az ötszörös világbajnok pont az elmúlt találkozásuk alkalmával mutatta meg a kétkedőknek, többek között Michael van Gerwennek is, hogy még mindig képes hosszú mérkőzésen is bárkivel felvenni a versenyt.
Peter Wright-Kim Huybrechts
A meccs, ahol mindenki vakon van. A koronavírus megjelenése óta a négy ütközetükből háromszor is Huybrechts örülhetett, amelyek során összesen egy leget engedett Wrightnak. A legutóbbi alkalommal viszont a skót lehetett a boldogabb, viszont az is könnyen zárulhatott volna a belga sikerével. A „Snakebite” két éve is december 27-én, a harmadik körben volt kénytelen búcsúzni, most kisebb erre a valószínűség, de a „Hurricane” évről évre megmutatja, hogy underdogként imád a legnagyobbak játszani.