Szeptember 7-tőll indul az ESL Pro League 14. szezonjának rájátszása, amely olyan ágrajzzal bír, amiben a csoportelsők a negyeddöntőkben várják a nyolcaddöntők győzteseit. Újdonság, hogy az OG is a legjobbak között végzett, míg a Na’Vi és a Gambit elsőségén kevésbé lepődhettünk meg. Rajtunk kívül a Heroic is a legjobb nyolc között várja ellenfelét.
Mousesports vs. NiP – 09.07 – 16:00
Nagy bajban vannak az odds-mesterek, ez a jelenlegi állásból is látszik (1.87-1.87). Habár az NiP éppen hogy átverekedte magát a rájátszásba, ne feledjük, hogy egyedül nekik sikerült a csoportban legyőzniük a Gambitet, ráadásul 2-0-ra. Mouz mellett szól, hogy a két vereségük után főnix módjára támadtak fel a “C” csoportban és verték meg ezután a fnatic, BiG, EG trióját. Szakértők szerint jelenleg AWP dominancia uralkodik, így nagyobb eséllyel nyer az a csapat, ahol jobb a mesterlövész. Ebben a tekintetben az NiP-nál keresve se lehet jobb alakulatot találni. Dev1ce pontosan tudja, hogy mikor kell agresszívnak, vagy éppen passzívnak lenni. Valamilyen mélyebb is a jelenlegi NiP pályaismerete, szóval én letenném a voksomat a svéd-dán gárda mellett.
Complexity vs. Vitality – 09.07 – 19:15
Itt már könnyebb dolga van az odds-mestereknek (1.42 – 2.75). Alapvetően a compLexity-nek a csoportból való kijutása is egyfajta csodával ér fel, hiszen még mindig nincs fix ötödik játékosunk. Velük játszik NaTosaphiX mint egyfajta beugró játékos, de egy Vitality típusú csapathoz nagyobb csapategység, erősebb állományra van szükség. Valójában ennél a meccsnél igazán harmadik pályára sem számítok, egyértelmű Vitality győzelmet várok.
ENCE vs. forZe – 09.08 – 16:00
Most, hogy véget értek a csoportmeccsek azért jól látszik, hogy a “B” csoport volt az egyik legkönnyebb. A G2 mindenki nagy meglepetésére elvérzett, a VP a szokásos inkonzisztenciájával küzdott, és ezen kívül a beugróval játszó compLexity-t, valamint egy kisebb csapatot, a Sinners-t kellett megvernie az orosz forZe-nak. Ehhez képest az ENCE a világ két legjobb dán csapatával volt egy csoportban – ebből az Astralist meg is verte -, valamint a Vitalityvel, Spirittel és a Bad News Bears-zel. Most azt hagyjuk, hogy a medvék a mezőny leggyengébb csapata volt-e vagy sem, az hogy az ENCE kiverekedte magát a csoportból vélhetően nagy önbizalommal dobta meg az amúgy szebb napokat is látott csapatot. Az odds-ok is picit az ENCE irányába hajlanak. Ami viszont biztos ebben a meccsben, az a három pálya, semmi több.
Liquid vs. fnatic – 09.08 – 19:15
Ismét nagy a hype az “újból alakult” fnatic körül, mert utoljára februárban tudtak releváns eredményt felmutatni “S” osztályú bajnokságokban. Ezen kívül elég nagy csalódás az éve az alapvetően még mindig svéd alakulatnak, akiket immáron két brit játékos egészít ki. Ellenfelük ezúttal az észak-amerikai régió legjobbjai, a Team Liquid lesz, s félek, hogy ők már túl nagy falat lesznek. Az új ötös számára fantasztikus eredmény a csoportból való kijutás és ezt ők is tudják, míg a Liquid jogosan pályázhat akár a döntő szereplésre is. Véleményem az, hogy nagyarányú Liquid győzelemre számíthatunk.