DartsEgyéb Sportok

A három Smith által uralt délután – PDC-világbajnokság 10. nap

2021. december 26.

A versenyben lévő Smith trió az első karácsonyi sessionben le is tudja a harmadik körös mérkőzéseit, majd az esti etap során a walesi duó lesz a középpontban.

Ross Smith – Dirk van Duijvenbode

Ross Smith egy könnyűnek ígérkező találkozót tett irgalmatlanul nehézzé a botrányos kiszállózásával. A padlón lévő Buntingot visszahozta a meccsbe a második, harmadik szettben mutatott duplázásával (3/19). A korábban az Ally Pally színpadán többször is csődöt mondó angol szünet nélkül össze tudta kapni magát és az utolsó két szettet 102 feletti átlaggal teljesítette. Duijvenbode egy rendkívül szórakoztató, ugyanakkor nem túl színvonalas összecsapáson kerekedett Koltsov fölé. A holland első kilencnyilával (104,86) nem volt gond, de a 24,44%-os kiszállózás rangon aluli. Az „Aubergenius” nyitómérkőzésén is egymást követték a 180-ak, ehhez a „Smudger” is partner lesz.

Tipp: 180-asok száma: 14,5 felett 1,54

Michael Smith – William O’Connor

Egyikük sem izzadt meg a második fordulóban. Michael Smith esetében sokat segített, hogy a torna legmagasabb átlagát dobta (106,32). William O’Connornál, ahogy várni lehetett jobban megszenvedett Danny Lauby ellen, mint utána Glen Durranttel szemben. Az ír, ahogy szokta elvégezte a házi feladatot, de a problémái akkor szoktak jönni, amikor valami pluszt is végre kéne hajtani. Egy jól játszó „Bully Boy” legyőzése óriási lökést adna a „Magpie”-nak, de Smith megingathatatlannak tűnt és a korábbi találkozásaik sem O’Connornak okoztak örömöt.

Tipp: Michael Smith a mérkőzés győztese és a legtöbb 180-as: Igen 1,54

Florian Hempel – Raymond Smith

A meglepetésemberek derbijén, bár Hempel rendelkezik Tour-kártyával az ő itt léte a nagyobb csoda, amiért a sorsolás a felelős, ugyanis Raymond Smith ennél kedvezőbb húzásban nehezen részesülhetett volna. A Guru ki is használta a kínálkozó lehetőséget és a teljesítményével igazolta, hogy teljesen jogosan van a legjobb 32 között. Hempel két bravúr győzelemmel a háta mögött, ezúttal favoritént áll táblához. A szituáció hasonlít az Európa-bajnoksághoz, amikor is Wright kiejtése után, ha nem is esélyesként, de megnövekedett elvárások mellett megremegett a keze. A két versenyző bravúrosan dobja a 100 feletti kiszállókat, az ausztrál négynél, a német ötnél tart. A találkozó hosszából következik, hogy itt is bőven lesz lehetőségük növelni ezeket a számokat.

Tipp: 4 vagy több 100+ kiszálló a mérkőzésen: 2,50

Jonny Clayton – Gabriel Clemens

Clemens előtt ugyan az a feladat áll, mint tavaly, vagyis ki kell ütnie a végső győzelem egyik legnagyobb várományosát a harmadik körben. Peter Wright ellen élete mérkőzését játszotta, de Clayton pont Keane Barry-vel szemben mutatta meg, hogy ha az ellenfele extrát nyújt arra is van válasza. Emellett a német a legtöbb 2021-es major tornán ugyan részt vett, de azokon jórészt csak cameora futotta tőle. A walesi ellen, hacsak nem a legjobbját nyújtja, élete legsimább világbajnoki vereségét könyvelheti majd el.

Tipp: Szett hendikeppel: -1,5 Jonny Clayton: 1,45