Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Kezdjük a tényekkel, Hosszú Katinka az ötödik helyen végzett női 400 méteres vegyesúszásban, abban a számban, melyben 2012 óta nem kapott ki olyan viadalon, amin elindult. Hosszú a medencéből kiszállva azt mondta, őszinte lesz, régóta először fogalma sincs, hogy mi történt a medencében.

A háromszoros olimpiai bajnok személye megosztó a magyar sportközvéleményben. Eredményei mellett tény, hogy vannak olyan ügyek, melyek kapcsán jogosan lehet firtatni a felelősségét. A Duna Aréna használatának anomáliai, a különböző állami támogatások elköltésének nem épp transzparens módja, hogy más példákat ne említsünk.  Illetve nyilván ott volt a Shane Tusuppal, korábbi férjével és edzőjével való viharos kapcsolata, melynek egy jelentős része szintén a nyilvánosság előtt zajlott. Nem állítom tehát azt, hogy ne lehetne kritizálni Hosszú Katinkát. Sőt, azt sem, hogy ezen olimpiai felkészülés kapcsán ne lehetne hibát találni. Utólag visszagondolva nem biztos, hogy jó ötlet volt edző nélkül nekivágni ennek az amúgy is rendhagyó felkészülésnek. Amit azonban a mainstream oldalak Facebook-kommentjeiben tapasztaltam, az valami egészen elképesztő. Arra talán ezen cikkben nem is érdemes kitérni, hogy ezek a hozzászólások mennyiben tükrözik a társadalom mentális állapotát, ugyanakkor tény, elképesztően szélsőséges kommentekkel lehet találkozni.

Nem pontosan idézve, de volt, aki azt írta, hogy eddig tartott az amerikai dopping hatása, hogy Katinka a férje nélkül már semmit sem ér, hogy ezért kár volt kiutazni. Utóbbi egyébként az egyik olyan ütőkártya, amit a kommentelők minden versenyzőnél elsütnek, aki nem állt dobogóra. Mindegy, hogy a legtöbben nincsenek tisztában az erőviszonyokkal – ezzel nem is lenne gond, olimpia idején mindenki néz olyan  sportágakat, amelyeket a hétköznapokban nem – , mindegy, hogy a sportoló magához képest mit nyújtott, ha nem nyert érmet, akkor nyaralt, és szégyellje magát. 

Hosszú Katinka az úszás, sőt az egyetemes magyar sport korszakos alakja, aki jelenleg nincs jó formában, árnyéka önmagának. Azt a mennyiségű utálatot és rosszindulatot, amit jelenleg kap, azt egyszerűen nem érdemli meg. Lehet, hogy most mélyen van, de talán épp ilyenkor nem szabadna még egyet belerúgni. Persze a szurkolók érzése is érthető, fáj látni egy olyan klasszis bukását, akitől megszoktuk, sőt elvártuk a győzelmet.

Ám talán épp ezen korábbi sikerek miatt kellene bíznunk benne, el kellene hinnünk, hogy ebből a gödörből is van kiút. De ha nincs, az sem homályosítja már be a múltat.

Kapcsolódó cikkek