Úgy tartják, az atlétika a sportok királynője! Úgy is viselkednek vele, mert megérdemli. Gyönyörű sudár testét a világban mindenhol megbámulják, soha meg nem szűnő szeretettel csodálják. Persze, az ehhez járó fogadtatás a mindennapjai része, őt ócska ruhában, viseletesen, gyűrött arccal fogadni nem szabad. Egy életérzés az atlétikát nézni. Az összes stadion megtelik, ahol őfensége megjelenik, halk morajlás, majd zúgó ünneplés, ha olyat kap a nép! Térdre esik előtte az alattvalók serege, cseppet sem véletlenül.
Dohában hiába pazar a környezet, a város mindent beletett, amit az olajból bele lehet tenni. A stadiont megpróbálták a sporthoz, a királynőhöz méltóra alakítani – mostanra kiderült: nem sikerült! Az úrnő borzasztóan szenved, nem érzi jól magát, hiába tettek elé-mellé légkondit, permetezik hűs vízzel, itatják a világ legjobb ásványi folyadékával, nem és nem. A nép – ami miatt a királynő élvezettel fellép – nincs sehol. Nem tiszteli őt a sivatag perzselő forrósága, a nap sugara hiába bújik el estére, a nyomában ott marad a gyilkos hőmérséklet, a falakból, a betonból süt a sivatag szenvedélye, az éjjelek sem adnak enyhet a sportolóknak, kiöli őket a munkájukból.
Erre azért kevesen számítottak, hogy ennyire belebetegszik az atlétika. Hangulat sehol, közönség sehol, a királynő számára túlélés a legfontosabb, ne pusztuljon el ezen a helyszínen. Így megalázva nem volt a sportág! Még akkor is, ha a jól temperált sky boxokban az elöljárók elégedetten szürcsölik a szomjat oltó friss, mentás italukat, persze az összes burnuszos helyi erő az ő kedvüket lesik és nem győzik kántálni, mennyire nagyszerű, hogy itt a vb, ragyogó az egész országnak ez, ide figyel az egész világ. Ugye, milyen jó ötlet volt Doha? Ugyanezt gondolják a szövetségi vezetők, akik úgy érzik, megérdemlik azt a váratlan kis utazást, az asszonyka is megkapta a csini kis terepjárót, szóval érdemes volt ide szavazni a versenyt!
Közben a királynő fuldoklik, görcsöl, mosoly nélküli az arca, élete legrosszabb formájában él!
