A Kolumbia elleni bemelegítés után ennek a meccsnek igazi tétje lesz.
Olaszország-Magyarország, szerda 21:00
Az ilyen találkozókon az ember tényleg a játékosokat sajnálja a legjobban, nagyon nehéz lehet felpörögni és közönségszórakoztatóan játszani akkor, amikor az ellenfél láthatóan a sportág alapjaival sincs tisztában. Ehhez képest a magyar csapat nagyon korrekten oldotta meg ezt a feladatot, így el lehet kezdeni a torna érdemi részét, amikor az ellenfél egy komoly csapat lesz.
A magyar együttesé a halálcsoport ezen a vb-n, ami azt jelenti, hogy ebben a kvartettben három erős csapat is helyet kapott, a mieinken kívül itt van Olaszország és Kanada is. Előbbi csapat lesz Bíró Attiláék keddi ellenfele, ellenük pedig mindig komoly meccseket játszanak a mieink. A két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzéséből kettőt az olaszok, kettőt pedig mi nyertünk, a különbség pedig három alkalommal is egy gól volt, ami mutatja, hogy két nagyon hasonló erejű alakulatról van szó. A legutóbbi meccset áprilisban az olaszok húzták be, így Gurisatti Grétáékat a revans is fűtheti.
A meink gólszámából nem érdemes kiindulni, így nézzük meg az olaszok első meccses teljesítményét. 4-2-vel kezdték a Kanada elleni mérkőzést, utána azonban a tengerentúliak szépen visszakapszkodtak, így még mindhárom topcsapatnak esélye van a csoportelsőségre. Az olaszoknál Sofia Giustini és Roberta Bianconi próbálkozott a legtöbbször, de mindketten komoly hibaszázalékkal játszottak.
“Az nem jelent semmit, hogy az olaszok esetleg nem játszottak olyan jól Kanada ellen. Arról híresek, hogy egyik napról a másikra 180 fokos fordulattal tudnak játszani. Bízom benne, hogy ha jó, ha rossz játékkal, de lesz esélyünk megverni őket, ez fontos lenne a csoport végeredménye szempontjából.” – fogalmazott Bíró Attila az olaszokkal kapcsolatban.
Mi azért reménykedünk a jó játékban is a győzelem mellett.