“Addig nem jövök vissza, amíg nem kapok versenyképes autót, amivel végre újra esélyem lenne futamokat nyerni az F1-ben!” Ezt mondta többek között Fernando Alonso tavaly, amikor búcsút intett a Száguldó Cirkusz mezőnyének. Tény és való, a McLaren-Honda házasság fokozatosan tette tönkre őt lelkileg, és bár renoméját időnként sikerült visszahoznia egy-egy pontszerzéssel, vagy Q3-as szerepléssel, alapvetően talán a sajnálat volt a leggyakrabban kifejezett érzelem a spanyol felé.
Alonso célja teljesen meg is változott aztán: már nem az újabb F1-es világbajnoki trófea, hanem a Triple Crown elérése határozza meg a mindennapjait. Teljesen ugyanakkor papíron sem szakadt el a McLarentől, hiszen az istálló nagykövete lett, nyitva hagyva így egy kiskaput, és csak idő kérdése volt, mikor, milyen okból tér vissza. Nos, a lehetőség talán még a vártnál is hamarabb érkezett, hiszen a vasárnapi Bahreinben rendezendő nagydíjat követő hivatalos teszten az egyik McLarent fogja majd vezetni! Jó sokáig bírta a Száguldó Cirkusz nélkül, igaz?
Alonso persze az elmúlt hónapokban sem tétlenkedett: Nem egy megbízhatóság versenyen indult, ezen kívül felállhatott a dobogó legfelső fokára Daytonában az ottani 24 h-s versenyen, plusz egy Dakar-ralis Toyotával is számtalan gyönyörű pillanatot okozott az őt felvevő kameráknak a sivatagban. Jövő héten pedig tehát már Szahírban is bizonyíthatja Forma-1-es képességeit, hozzátéve hogy a McLaren teszttel a Pirellinek is az elkövetkezendő napokban, így a csapat két autót indíthat, Alonso pedig mindkét Pirellis napon a gumiszállítónak adja tovább az információkat.
Nem mehetünk el azonban szó nélkül Alonso közelmúltban tett kijelentései mellett sem: “A Forma-1 túlságosan kiszámítható és egyáltalán nem ez az autóversenyzés csúcsa! Boldog vagyok nélküle.” Ehhez képest most úgy tűnik, hogy gyakorlatilag az első hívó szóra visszatér Fernando Alonso…Újabb érdekes tett ez a kétszeres világbajnok spanyoltól, aki azért időnként – főleg pályafutása végéhez közeledve – többször is keveredett már ellentmondásba önmagával. Mert persze, meg lehet azt érteni hogyha hív a McLaren (nyilván nem kevés pénzért) akkor jó dolog ismételten F1-es autóba ülni, csak azok után, amennyi mindennek elhordta már ezt a világot, picit visszás az újabb szereplése… Szerintem.
Tehát Alonsonak ezt a fajta viselkedését az utóbbi években már tényleg megszokhattuk, és afelől se legyen kétségünk: ha és amennyiben valamelyik topcsapat pilótát keresne, és úgy döntene, hogy szívesen adna lehetőséget Alonsonak, a spanyol fittyet hányna még akár a Triple Crown elhódítására is, és azonnal visszatérne egy teljes szezonra is. Mert ő egyszerűen ide tartozik. Ha tetszik, ha nem.
De előtte a hétvégén tehát megrendezik az idei második futamot Bahreinben, érdemes megnézni, hogy példaul a nyitóversenyt megnyerő Valtteri Bottas újabb győzelmére milyen esélyeket kínálnak.