Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Úgy fest, nagyon nehezen ülepszik meg az a por, amit a Formula1 Kanadai Nagydíjának manézsában rúgtak fel!

Én már csak akkor értem oda, amikor Vettel tiszta dühből vágtatott az emelvény felé, a biztonságiak nem győzték a sok zacskóragasztót eltakarítani az útból, az indulat roham közben a német búrája egyre nagyobbra dagadt. Az pedig végképp ütött, amikor Vettel az autók elé helyezett dicsőségtáblát kicserélte, saját verdája helyére tette az egyes számot, Hamilton pedig megkapta a kettest. Már elkezdett érdekelni, milyen egy amúgy kedélyes német ideges állapotában. Igazából miért őrjöng, már persze afféle visszafogott stílusában a Ferraris baba? Vettel megérkezett a nyugiszobába, ott már csillapodott, a végső győztes Hamilton megpróbált smúzolni vele, a márkatársa, a harmadik Leclerc meg még nem látott ilyet, inkább csöndben kortyolta a vizét. A lihegőben álló három derék kanadai erdőkerülő katona meredt arccal nézett előre, adták a stabilitást, ugye szimpla biodíszletek voltak, sokat nem osztott az ünnepi szerkós álldogálásuk.

 A díjátadóra készülődő előkelőségek jól érezték, hogy nem ők a fő szám, a dühös kicsi sofőr simán elvitte előlük a showt, bármekkora potentát is igyekezett hangulatosan átnyújtani az amúgy csini kis trófeát. Szegény kérdezőember a gyorsan lenyomott ünnepi ceremónia után igyekezett mindent beleadni, hogy kicsikarjon valamit Vettelből, már olyat, ami informális meg érzelmes, viszont még éppen belefér az F1 erkölcsös szótárába. Vettel persze itt is bemondta frankót, bár a fogalmazásból a visszafogottság jobban kijött, megpróbált magyarázatot találni arra, miért vették el tőle az első helyet. A győztes brit is csak hebegett-habogott, elég zűrös volt a helyzet, a lent figyelők is csak az indulatot látták. Verseny közben ennél azért erősebben is beszóltak már, igaz az a rádión ment, de akkor is! Szóval ideges volt az egész, de ahhoz mit szóltak volna, ha megtudják, hogyan vitte el a Vidi a Fradista Petrjakot!

Kapcsolódó cikkek