Annyira meggyőző volt a Ferrari teszteken, hogy talán egész Maranello limoncellót vedelt Ausztrália előtt, a nyitó futamon ugyanis szégyenszemre egy vörös overallos versenyző sem állhatott fel a dobogóra. Lehet arról beszélni, amit mondott: “A Ferrari valamit rosszul csinál ezekben a napokban”. Vagy arról, amit ők maguk említettek: ”Fogalmunk sincs mi történt, de lassabban vagyunk, mint vártuk…”
De a tény ettől még tény marad… Ahhoz képest, hogy tavaly és 2017-ben is Sebastian Vettel locsolhatta szét a pezsgőt a dobogó tetején, most csupán csapatutasítást követően tudta megtartani a 4. helyet Charles Leclerccel szemben. Rögtön az első futamon! Csapatutasítás! Az egész F1-es sajtó a hasát fogja a röhögéstől, hogy ezek Olaszországban egyszerűen mindig elszúrnak valamit! Azért amikor az olasz lapok azt írják az első futam után, hogy “oké, idén sem nyerünk”, az elég beszédes nem?
Nem tudom mi kéne nekik ahhoz, hogy észhez térjenek, de visszanézve a rajtot követő pillanatokat, az is kész csoda, hogy nem mentek egymásnak rögtön az első másodpercekben. Az lett volna csak az igazán szép! Rommá verték a mezőnyt a teszteken, aztán már márciusban temetik őket.
Lehet hogy a paddockban terjedő rosszindulatú pletyka mégis igaz: nevezetesen, hogy a Ferrarinak akkor lehet esélye újra elhódítania a konstruktőri vb-címet, ha a Mercedes már alkoholmérgezést kapott a pódiumon, és kiszáll, hogy csak a Formula-E-re koncentráljon…