Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Formula-1 világbajnokság 12. futama következik a Paul Ricard pályán, melyet egy héttel a Magyar Nagydíj előtt rendeznek meg.

Szubjektív vélemény következik, a naptár egyik legunalmasabb pályája a Paul Ricard. No, nem ért fel még Szocsi szintjére, de a színes bukóterek trikolor mintázata masszív migrént okoz, az aszfaltcsík vonalvezetése pedig egy, maximum két jó előzési lehetőséggel rendelkezik. Először 1971-ben rendeztek Le Castellet-ben F1-es futamot, később a Magny-Cours-i pálya vette át a Francia Nagydíjat, így a Paul Ricard kedvelt tesztállomás maradt. 2018-ban tért vissza a versenynaptárba a francia verseny, azóta kétszer Lewis Hamilton nyert, míg tavaly Max Verstappen győzött – 2020-ban a pandémia miatt elmaradt a futam.

Háromesélyes küzdelem?

Az év eleji lemaradáshoz képest szépen zárkózik a Mercedes, ugyanakkor az egykörös tempó továbbra sem akar összeállni Lewis Hamiltonnak, valamint George Russellnek. A futamokon már bíztató teljesítményt nyújt versenyek óta a Mercedes, Hamilton több dobogós helyezést hozott. Azonban még mindig hiányzik valami a Red Bull-Ferrari párossal szemben. Charles Leclerc az idény eleje óta először nyert versenyt Spielbergben, ráadásul beragadt gázpedállal kellett abszolválnia az utolsó pár kört. Max Verstappen egy csatát elvesztett, de még mindig nagy előnnyel vezet összetettben. Egy évvel ezelőtt emlékezetes győzelmet aratott Le Castellet-ben, a merészebb két kiállásos taktika fizetődött ki, és az utolsó előtti körben megelőzte Lewis Hamiltont. Azzal, hogy kevesebb lassú tempójú kanyar van a Paul Ricard pályán, inkább a Red Bull felé billenti a mérleg nyelvét előzetesen, viszont nem szabad megfeledkezni a Ferrari erejéről sem.

Adatok a pályáról

  • Hossza: 5842 méter
  • Kanyarok száma: 15 (9 jobb kanyar, 6 bal kanyar)
  • Versenytáv: 53 kör (309.690 km)
  • Tavalyi győztes: Max Verstappen

Milyen időjárás várható?

Az előrejelzések alapján száraz, napos időre kell készülni a hétvégén, minimális esély mutatkozik a csapadékra. Vasárnapra a felhők is elbújnak, így a 31 fokos hőmérséklet mellé extrém magas aszfalthőmérséklet párosulhat.

Szerző: Tokics Tamás

Kapcsolódó cikkek