Formula 1

F1: Jön a Magyar Nagydíj!

2022. július 29.

A Formula-1 világbajnokság nem áll le a nyári szünetet megelőzően, egy héttel a francia futamot követően jön a Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen.

1986-ben rendeztek először F1-es versenyt a Hungaroringen, amely kedvelt helyszín a pilóták számára. A pályát sok versenyző hasonlítja Monacohoz első sorban a kihívás miatt, nagyon nehéz tiszta kört futni Mogyoródon, szinte nincs ideje pihenni a versenyzőknek. Az elmúlt években a Mercedes, illetve Lewis Hamilton felségterülete volt a Hungaroring, a brit versenyző csúcstartó nyolc győzelmével. Ugyanakkor tökéletes helyszín az első győzelem megszerzésére, hiszen Damon Hill, Jenson Button, Fernando Alonso, Heikki Kovalainen, illetve tavaly meglepetésre Esteban Ocon Magyarországon érte el a fontos mérföldkövet. – Idén felkészül George Russell?

Ahogy korábban említettem a Mercedes uralta az elmúlt években a Magyar Nagydíjat, viszont idén fordulhat a kocka a szabályváltoztatások miatt. A kevés előzési pont miatt fontos a kvalifikációs eredmény a Hungaroringen, ezzel hadilábon állnak az ezüstnyilak. A Red Bull – Ferrari összevetésben utóbbi talán egy leheletnyivel bizakodóbb lehet, hiszen az elrugaszkodás a lassabb kanyarokból inkább a Ferrarinak okoz könnyebbséget, ráadásul a célegyenest leszámítva nincs hosszú egyenes, ami a Reb Bull motorerejét kidomborítja – igaz egy jó rajthely, illetve az 1-es kanyar előzési pontja pont az osztrákoknak fekhet. Max Verstappen még sosem nyert magyar versenyt, akárcsak Charles Leclerc.

A hétvégére nagy eséllyel befolyásolhatja a futamot egy-egy zápor, amely mondhatni a Hungaroring egyik kelléke. Pénteken még szikrázó napsütés, kánikula, aztán egy hidegfront éri el hazánkat szombaton. A vasárnapi versenyen 20 fok körüli levegő hőmérséklet van kilátásban, változékony időjárással.

Pálya hossza: 4381 m
Kanyarok száma: 14 (8 jobb, 6 bal)
Legtöbb győzelem: 8, Lewis Hamilton
Tavalyi győztes: Esteban Ocon