Formula 1

Mika Hakkinen: Leclerc tempója aggasztó lehet a Mercedes és Sebastian Vettel számára is

2019. április 04.február 9th, 2022

Vasárnap élőben tekintettem meg a bahreini nagydíjat, ami nagyon érdekes volt. Az Ausztráliában tapasztalt Mercedes-dominancia után mindenki azt kérdezte, hogy mi történt a Ferrari szezonkezdeti formájával, de Bahreinben úgy tűnt, hogy minden visszazökken a régi kerékvágásba. Ugyan a rajtrács első sorából indult a Ferraris Charles Leclerc és sokáig uralta is a versenyt, ám pechére a 46. körben egy motorhiba megpecsételte a sorsát.

Ez a monacói származású fiatal srác még csak a második szezonját futja a Forma 1-ben, és ez volt a második versenye a Ferrari színeiben, mégis nehéz pillanatok voltak ezek számára. Én magam is sokszor megtapasztaltam, hogy milyen érzés, amikor egy hasonló hiba miatt pozíciókat veszít az ember, de ez a verseny része, meg kell tanulnia kezelni az efféle csalódásokat.

Leclerc nagyon erős, és gyorsabb is volt csapattársánál, Sebastian Vettelnél Bahreinben, biztos vagyok benne, hogy ez a srác meghatározó alakja lesz az elkövetkezendő szezonoknak. Ahogy Lewis Hamilton mondta a verseny után: nagy karrier áll előtte, sokszor állhat majd a dobogó tetején.

A Mercedes megnyerte a futamot, Lewis Hamilton futott be először, majd őt követte Valtteri Bottas, de a finn pilóta így is megtartotta egypontos előnyét csapattársa előtt a világbajnoki címért folytatott versenyben. Ha visszaemlékszünk, Valtteri ráment a leggyorsabb körért járó extra pontra Melbourne-ben, meg is lett az eredménye. Minden egység létfontosságú számára, ha ott akar lenni a végelszámolásnál.

Ugyan a Mercedes megnyerte a versenyt, Toto Wolff, a csapatfőnök pontosan tudta, hogy a pilótái problémákkal küzdenek; a Ferrari nagyon gyors – még akkor is, ha technikailag kissé instabilak. A melbourni körülmények ideálisak volt Hamiltonék számára, hiszen a pálya 90 fokos sarkai miatt csökkentették a verseny sebességét, de a széles és nyitott bahreini színtér alkalmas volt arra, hogy kidomborítsa a két rivális közötti tempókülönbséget.

Miközben mindenki Leclercet figyelte, a 19 éves Lando Norris élete második F1-es futamán behozta a McLarent a hatodik helyre. Úgy tűnik, hogy az utóbbi évek visszaesése után rendeződhetnek a dolgok a csapatnál, ez a siker pedig mindenkinek új lendületet adhat, Norris pedig megmutathatja, hogy mekkora potenciál rejtőzik benne. A brit tinédzser nem mondható, hogy surranópályán érkezett a nagyok közé, 2017-ben megnyerte a Formula 3-at, tavaly a Formula 2-ben a második helyen végzett, az elmúlt hetekben pedig megmutatta, hogy nem a két szép szemének köszönheti, hogy immár a legnagyobbakkal mérheti össze tudását.

A McLaren másik pilótája, Carlos Sainz is ígéretesen kezdett Bahreinben, de az autója partvonalon kívülre került, miután a Max Verstappennel ütközött az ötödik helyért folytatott harcban. Nem volt sportszerű magatartás a holland részéről, hiszen spanyol valószínűleg megelőzte volna, Verstappen pedig agresszív módon visszatámadott. Nem volt meglepő, hogy Carlost nagyon megrázta az eset. Ennek ellenére a McLaren újra versenyképesnek tűnik, Carlos pedig egy tehetséges pilóta, biztosan lesznek sikerei a jövőben.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Flat out @carlossainz55 & @mclaren #McLaren #ProudToBeMcLaren #flatout #BahrainGP #f1 #formula1 @f1

Mika Häkkinen (@f1mikahakkinen) által megosztott bejegyzés,

 

Kimi Raikkonen a 7. helyre futott be az Alfa Romeoval, ami jól prezentálja, hogy az úgynevezett középcsapatokat sem lehet leírni. A McLaren, az Alfa Romeo, a Toro Rosso, a Haas, a Renault és a Force India is keményen küzdenek, szoros és izgalmas versenyeket vetít elénk az ő teljesítményük is.

Legközelebb Kínában találkozik a „Száguldó Cirkusz”. Igazi millenium elé nézünk, hiszen ez lesz a Forma 1-es világbajnokságok történetének az 1000. versenye. A tavalyi, Shanghaji futam során a Ferrarié volt a pole pozíció, és bár a versenyt akkor a Red Bullos Daniel Ricciardo nyerte, valószínűleg Leclerc és Vettel odateszi majd magát, hogy bosszút álljanak a bahrein-i vereségért. A pálya a Ferrari mellett szólhat, a hosszú célegyenes kifejezetten az olaszok mellett szólhat.

Kérdés, hogy Leclerc gyorsabb lesz-e, mint Vettel. Ha igen, akkor a négyszeres világbajnok nagy nyomás alá kerülhet.

Lewis Hamilton eddig öt alkalommal nyerte meg a kínai nagydíjat, kifejezetten fekszik neki ez a pálya. Tavaly Valtteri Bottas ugyan vezette a versenyt, végül csak a második helyen végzett. Bottas számára különösen motiváló lesz, hogy megtartsa az előnyét a többiekkel szemben, így várhatóan nem adja majd könnyen a bőrét.

A Red Bull Honda ugyan ígéretesnek tűnik, és Max Verstappen harcban lehet a dobogóért, mégis valószínűtlen, hogy megismétlődik a Red Bull sikere. Várhatóan három-négy istálló fog majd küzdeni az elsőségért, izgalmas és eseménydús verseny elé nézünk.

Fogadj 2,75-ös szorzóval Charles Leclerc futamgyőzelmére