Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Közel három tizedmásodperc. Ennyivel előzte meg Charles Leclerc a bahreini időmérőn csapattársát, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt. Tiszteletet parancsoló különbség, pláne úgy, hogy a két Ferrari közé senki sem tudott beférkőzni, és a monacóinak mindössze két F1-es kvalifikációra volt szüksége élete első pole pozíciójának megszerzéséhez – ez egyébként csak épp Vettelnek sikerült hamarabb Forma-1-es karrierje során! Vettel természetesen nagyon gratulált neki, de érezhető volt, nem biztos, hogy erre számított a német, aki Ausztráliában is csak a csapatutasításnak köszönhetően lett negyedik fiatal társával szemben.

A Ferrari egyébként rommá nyerte magát a három szabadedzésen, majd tehát a futam kezdete előtt is mindenki mögéjük sorakozott fel. Miután kialudtak a piros lámpák, Leclerc nem kapcsolt időben, és két helyet is veszített. Sokan ekkor azt gondolták, oké, ennyi, elizgulta, majd legközelebb. Nem úgy Charles! Hősünket ugyanis ez a pici, de sok másodpercnyi hátrányt jelentő hiba sem törte össze, és kisvártatva ismét élen találta magát úgy, hogy Vettelt is megelőzte, méghozzá az aszfalton!

Rengeteget beszéltek Binottóék a csapatutasításról, és ugyebár a nyitófutamon éltek is ezzel a lehetőséggel, s mint utóbb kiderült, itt is: Leclerc ugyanis miután rádión jelezte, gyorsabb Sebastiannál, a csapat közölte: két körig nem előzheti őt meg! Erre a monacói másfél kör múlva tükörsimán otthagyta négyszeres világbajnok csapattársát! Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, úgy ment el mellette… És vezette a startot követően ismét a futamot, ráadásul olyan tempóban és olyan gyönyörűen autózva, hogy itt nem volt kérdés: ez a fiú nagy győzelmet fog aratni! Aztán a technika ördöge a 46. körben közbeszólt…a legfrissebb információk szerint a belső égésű motor nem működött megfelelően, és Leclerc lassulni kezdett…sejthető volt, hogy ezek után már a dobogónak is örülnie kell. S valóban, ha a végén nem jön a be safety car a két Renault kiesése miatt, még Verstappen is megelőzte volna őt.

Leclerc így is ott állhatott élete során először a Forma-1 dobogóján, de olyan tekintettel, hogy talán még a Mercedes szurkolók is megsajnálták, és elismerik: ez a fiú győzelemre született, és ezúttal nem Hamilton nyerte meg a versenyt, hanem Leclerc (és a Ferrari…) veszítette azt el. Sokatmondó, ahogyan egyébként pont Lewis Hamilton méltatta őt, mind az élő interjúban, mind amíg hárman várakoztak Bottasszal.

Kegyetlen előre hozott április tréfa volt ez a sorstól, és az F1-et követő nézők egyöntetű véleménye volt a leintés után, hogy ez abszolút Leclerc hétvégéje volt, és a sors bizony borzasztó igazságtalan volt vele szemben. De biztosak lehetünk benne, hogy nagyon hamar teljesen őszintén és felszabadultan pezsgőzhet majd a pódiumon. Olyan volt, mintha egy tehetségkutató fináléjában az addig végig vezető versenyző utolsó dalának felénél elment volna a hang: hiába adott bele mindent, és nőtt a többiek felé, semmit sem tehetett a probléma elkerüléséért. Az viszont tényleg figyelemreméltó, ha a bahreini három nap során nyújtott teljesítményét nézzük: ha nem is tönkre, de bucira verte Vettelt, aki megint kulcspillanatban hibázott és pördült meg, s úgy tűnik, egy valamivel évek óta nem tud megbirkózni: a nyomással. Márpedig a nyomás csak nőni fog, hiszen két futam után máris 4 pontos hátrányban van csapattársával szemben…

Kapcsolódó cikkek