A szélsőséges vélemények tekintetében legalábbis mindenképpen.
Egyébként nem tudom, hogy ez így van-e általánosságban, hogy az ellentétek tényleg vonzzák-e egymást, sőt inkább gondolom azt, hogy nem, mint igen. De mindegy is, mert a tegnapi nap alapján mégiscsak erről van szó. Rögzítsük a tényt: a magyar válogatott 31-28-ra kapott ki Hollandia ellen. Meglepetés? Igen. Csoda? Semmiképpen sem. És most nem a bizonyítványt magyarázom, vagy kifogást keresek, hanem csak látom a férfi kézilabdázás tendenciáit. Hogy folyamatosan szűkül az olló a mezőny egyes csapatai között, és ez a holland csapat egyébként sem áll rossz erőkből. Persze, nem szándékozom belekényelmesedni az utólagos megmondó szerepébe, én sem számítottam vereségre. Ugyanakkor diadalmenetre sem, és már előzetesen is nagyon károsnak tartottam azt a médiazajt, ami ezt a tornát övezte. Az egy másik, valószínűleg sokkal hosszabb írás témája, hogy az a körülményrendszer (ne legyünk szégyenlősek: például a kézilabda is öntött állami milliárdok), ami jelenleg körülveszi a sportot, hogyan hat azt azt kísérő közbeszédre (valószínűleg egyébként nagyon rosszul).
Most inkább a sikerkommunikációról, a túlzott elvárásokról szeretnék beszélni. Az egyik sportnapilap (nem neveztem meg konkrétan, de egy van) címlapon hozta le, hogy az általuk világhírűnek titulált kézilabda-szakíró második helyre várja a magyarokat. Rasmus Boysenről van szó, aki egy szimpatikus figura, de sokkal inkább blogger. És ez nem pejoratív, csupán azt akarom érzékeltetni, hogy milyen félrevezető rá így hivatkozni. Mert mi következik ebből? A kézilabdával nem napi szinten foglalkozó néző/olvasó azt gondolja, na, ebből érmes helyezés lesz. És később ebben a keretrendszerben értelmez mindent, és akkor már tényleg a világ szégyeneként éli meg a hollandok elleni vereséget. De erre a közvetítő csatorna és a szövetség is rátesz egy lapáttal. Persze azt a látszatot sem akarom kelteni, hogy csak ez gond a magyar kézilabdával, és igazából mindenről a média tehet. Nem, csak olyan zaj veszi körbe ezt a sportágat, ami miatt nehéz kihámozni a lényeget.
És bizony ennek a folyamatnak a másik oldala az, ami most a közösségi médiában megy, mely során a kommentelők többsége Id. Knézy Jenőt idézve küldené el kapálni a csapatot. Ez nyilvánvalóan nincs rendjén, de az emberek elítélése mellett/helyett látnunk kell, mi okozza ezt. Rá kellene jönni, hogy ha minden évben meglepődünk, akkor lehet a realitásérzékünkkel van gond.
