Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Fordult a kocka: a portugálok elleni győzelem a nyolcba jutás lehetőségét hozta volna elérhető közelségbe, a vereség után viszont az életben maradásért kell küzdeni. 

Mennyből a pokolba – röviden így lehetne összefoglalni a magyar válogatott eddigi teljesítményét a világbajnokságon. Jött egy jó bemutatkozás Dél-Korea ellen, majd az első éles meccsen katartikus fordítás jött Izland ellen, a portugálokkal szemben pedig ismét a fontos pillanatban jött az összeomlás. Ezzel kikerült a magyar válogatott kezéből a saját sorsa, hiszen most már a bombaerős, hazai pályán játszó Svédország ellen kellene győzni ahhoz, hogy maradjon esély az olimpiai selejtező egyenesági kivívására. 

Talán felesleges is azon lamentálni, hogy a magyar csapat mentálisan vagy fizikálisan volt rosszabb állapotban hétfőn, de az biztos, hogy az első pillanattól kezdve tankönyvi összeomlást láthattunk. Sipos Adrián vitathatatlan piroslapja nem az ok, hanem a tünet volt. A magyar csapat ezt követően egy pillanatig sem tudott erőre kapni, a mieink nem tudták kihasználni a portugálok kisebb hullámvölgyeit sem. 

Azonban az is feltétlenül igaz, hogy ez a vereség ismét olyan helyzetbe hozta a válogatottat, ami tradicionálisan jól áll a magyar együtteseknek. Most ismét az életünkért kell küzdeni, mégpedig egy olyan csapat ellen, mely egyértelműen jobb, mélyebb kerettel rendelkezik. A svédek Eb-címvédőként, hazai pályán egyértelműen a torna legnagyobb esélyesei között vannak, és mivel a középdöntő első fordulójában fut velük össze a magyar csapat, még számukra is nagy jelentőséggel bír a találkozó. 

Ezzel együtt egy olyan típusú meccsre számítok, mint amilyet a 2019-es vb-n játszott egymás ellen a két csapat. Azon a meccsen a magyar válogatott 33-30-ra kapott ki, még úgy is, hogy azon az egyébként nagyon kilátástalan tornán ez volt a mieink messze legjobb mérkőzése. A magyar együttes közel volt a svéd válogatotthoz, de valós győzelmi esély egy pillanatig sem volt. 

Nagyjából most is erre lehet számítani. 

Kapcsolódó cikkek