Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Ez már tényleg tisztára hihetetlen! Az elmúlt héten megint óriásit termeltek az utánpótlás-válogatottak! Onnan kezdve, hogy a közelmúltban Eb-t, előtte vb-t nyertek a lányok, a fiúknál egy 5. hely is beállt, erre jött a nagyszerű év végi kaland. Balatonbogláron négy nemzet tornáján női U19-es versengést hoztak össze a szervezők, nem kispályás mezőnnyel. A német, a franciák (eddig elég jó) és a hollandok jöttek kicsit mozogni a NEKA-intézetbe. A hollandok – akik ugye a nagyoknál aktuálisan világbajnokok – lehetnének nagy arcúak, ők ebben a sportágban alázatosak, azt látjuk milyen eredménnyel, a franciák is elég menők ezen a szinten is, és hát a németektől is lenne mit tanulni, bár ők meg nem ütöttek össze olimpiai selejtezőt, szemben Rasmussen munkájával. Ebben a világ élmezőnyét alkotó négyesben a legjobb mutatványt a magyar csapat hozta ki. Magyar edzővel, magyar szóval, nulla mágnestáblával. Ésszel, értelemmel beszélve, nem hókuszpókokat idézve. Miközben a felnőtteknél a mentegetőzés olyan fokra jutott, amiben a fiatalok rutintalanságával magyarázzák a vb 14. helyet. Erre kár a gondolat, az ifjak beépítéséhez kellő türelem kell, erről pont nem beszélt senki, szóval rossz az irány.

A dicsőség lista 2019 végéről: Lengyelországban zajlott az Olimpia Reménységek viadala, ezen a magyar női válogatott kilapította az egész mezőnyt, tehát az utánpótlás erősen ott áll a jövőre nézve. Erre még ráteszi a kérkedő, hogy a fiúk Budaörsön elintézték az aktuális világbajnok Egyiptom válogatottját, és persze nem szabad megfeledkezni Kárpáti Krisztián korosztályos nemzeti csapatáról sem, amelyik Franciaországban tépett szét mindenkit. Egy sikeres utánpótlásválogatott-edzőt sem kérdezett meg senki, ha úgy adódna, vállalná-e valaki a nagycsapat irányítását. Ért magyarul, ismeri a játékosokat, tudja kivel mit és hogyan kell tenni. Maradt a külföldiektől beájulás, bármit is tegyen hozzá, szóba sem jött olyan ember, aki nevelte őket. Romániában a labdarúgóknál most esett le, hogy aki az U21-es, sikeres válogatottat kezelte, jó lehet a felnőtteknél.

Mikor fogadhatunk magyar edzőket magyar válogatottnál?

Kapcsolódó cikkek