KézilabdaKlub

Hosszabbítások Szegeden 

2022. július 28.

A szakmai stáb mellett két szélső is meghosszabbította a szerződését. 

Némileg meglepő módon sorjáztak szerdán a Pick Szeged bejelentései, kicsit továbbgondolva azonban logikussá válik, hogy a klub miért most kommunikált ezekről. A Veszprém hatalmas bevásárlást jelentett be az elmúlt hónapokban, ezzel szemben a szegediek semmit sem tudtak felmutatni. Most legalább az világossá vált, hogy ha új játékosok egyelőre nem is jönnek, a stabilitás megmarad. 

Valószínűleg többekben kérdés merülhet fel Juan Carlos Pastor maradása kapcsán. A szegedi klub élt az opciójával, így a spanyol tréner – segítőjével, Marko Krivokapiccsal egyetemben – 2024-ig biztosan Szegeden marad, ezzel mivel 2013-ban érkezett a Dél-alföldi városba, átlépi majd a 10 éves álomhatárt, ami manapság igen ritka bármely sportágban.

Pastor többször is közel állhatott a menesztéshez, ám a vezetőség mindig kitartott mellette, aminek az eredménye három bajnoki cím, egy Magyar Kupa győzelem és egy EHF-kupa siker lett, itthon pedig teljesen egyértelművé vált, hogy a Szeged méltó ellenfele a Veszprémnek. Viszont a fő cél, a BL Final Fourba jutás sosem jött össze, ami árnyalja a Pastorról kialakult képet, ahogy az sem igazán egészséges, hogy ő egy személyben a sportigazgató is, a játékossokkal való kommunikációját pedig szintén ismerjük. Szóltak érvek a maradás mellett, de talán jobban járt volna a Szeged, ha a 2023/24-es szezont már egy új edzővel kezdik meg. 

Örömteli viszont a két elsőszámú szélső, Sebastian Frimmel és Mario Sostarics maradás. Utóbbi hosszú ideje a szegediek egyik legstabilabb játékosa, előbbivel kapcsolatban pedig voltak ugyan kérdések, de hamar kiderült, hogy a legmagasabb szinten is használható, igaz, néhány fontos meccsen azért nem a legszebb arcát mutatta. Évekig volt gond a szélsőjátékkal Szegeden, de ez a négyes – Alexander Blonz-cal és Bogdan Radivojeviccsal kiegészülve – alkalmas ennek orvolására. 

Bár a jövő azért még mindig Veszprémben tűnik fényesebbnek…