Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Régóta úgy érzem: az egyik legalulértékeltebb magyar kézilabdázót Lékai Máténak hívják. 

Persze önmagában furcsa a cím, mert hát miért szorulna a védelmemre egy olyan játékos, aki immáron egy évtizede a magyar válogatott stabil játékosa, játszott mindkét magyar gigászban, illetve külföldön is. Mégis azt érzem, hogy a magyar szurrkolótársadalom nem kezeli a helyén Lékai Mátét, sem a Veszprém, sem pedig a magyar válogatott tekintetében. Hogy ennek mi az oka, az picit összetettebb. Egyrészt talán fakad Máté játékstílusából is, hiszen sokszor olyan egy-egyeket vállal, amik nem igazán kecsegtetnek sikerrel, külső (akár szakavatatlanabb szemmel) úgy tűnhet, hogy valójában csak erőlködik. Illetve az is tény, hogy volt már olyan őszi szezonkezdés, ahol – eufemizmust használva – nem volt topformában. Emellett nyilván az is hozzájárul ehhez, hogy Máté felesége országosan ismert színésznő-műsorvezető, emiatt pedig a neve olyan platformokon is szerepel, ahol általában a sportolóké nem szokott. El is terjedt a különböző kézilabdás fórumokon a “Celeb-Lékai” becenév, ami, és most szándékosan fogalmazok ilyen egyértelműen: nettó hülyeség. A szurkolóknak semmi köze ahhoz, hogy ő milyen reklámban szerepel, hol jelennek meg a feleségével, és még sorolhatnánk. 

Gondoljunk azonban csak az elmúlt néhány év világversenyeire. 2019-ben a nem túl szép emlékű Csoknyai-Matics időszakban 10. helyen végzett a magyar válogatott. Lékainak éppen a világbajnokság alatt született gyermeke, a szülésnél pedig – érthető módon – szeretett volna ott lenni. Haza is repült, de ment is vissza egyből Dánia, és a következő mérkőzésen a magyar csapat egyik legjobbja volt. 

A tavalyi világbajnokságra pedig talán mindenki emlékszik. Lékai érdemi csere nélkül játszotta végig a tornát, és tulajdonképpen az ő gólja volt, ami megalapozta a jó szereplést. És itt az mostani Eb, ahol valljuk be, játék szintjén két borzasztóan rossz meccsen van túl a magyar válogatott. Mégis mindkét meccsen azt láttuk, hogy a második félidőben Lékai Máté volt (az egyik), aki hátára tudta venni a csapatot, azt persze nem eltagadva, hogy a hollandok ellen neki is voltak buta, fegyelmezetlen hibái. Lékai érezte, hogy egy ilyen helyzetben ő az, akinek elő kell lépnie, és ezt is tette. A portugál válogatott ellen  a végén ő mondta be azt a figurát, melynek végrehajtása győzelmet eredményezett. Nem először teszi ezt. Nem először játszik remekül úgy egy világversenyen, hogy rossz formában érkezett a tornára.

Felméri annak a jelentőségét, hogy egy ilyen fiatal csapatban neki kell vezérként fellépnie. És ezt értékelni kell. 

Tarts velünk a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság alatt, fogadj a magyar válogatott egyik mérkőzésére és vágj zsebre 30 ingyen pörgetést! 

Kapcsolódó cikkek