A szurkolók egy-egy vereség után igen gyakran hivatkoznak a bírói tevékenységre, ez pedig még akkor is gond, ha a bírók valóban rosszul fújnak.
Akár tűnhet úgy is, mintha a Veszprém tegnapi meccsére hegyezném ki, ám erről szó sincs, egy általános jelenségről szeretnék beszélni. A gondolatot valóban az indította el bennem, hogy végignéztem a különböző social média felületek kommentmezőit, ahol 10/9 szurkolói vélemény egyértelműen a bírók ténykedését nevezte meg a veszprémi vereség fő okaként. Sőt, sokan egyenesen csalást kiáltottak és kijelentették, hogy az ítéletek koncepciózusan a lengyel csapatot segítették.
Rögzítsük a tényt: a dán bírópáros minősíthetetlenül rosszul vezette a meccset, ahogy azt teszik nagyon sokszor. És igen, nagyon sok ítéletük sújotta a Veszprémet, döntő helyzetben is. Ahogy a Kielcét is, gondoljunk csak arra, hogy tulajdonképpen mindhárom veszprémi hármasvédőt ki kellett volna állítani végleg.
Ha tehát nem nagyon elfogultan nézzük ezt a meccset, egyértelműen látszik, hogy a két dán bíró ténykedésében semmi szándékosság nem volt. Ők egyszerűen rosszul fújtak. Persze bőven felvethető az is, hogy milyen fényt vet a sportágra, ha a csúcseseményén ilyen bírók szerephez juthatnak.
A bírózás azonban túl egyszerű. Egy olyan kártya, amit mindig elő lehet rántani, ha nem akarunk beszélni a valódi problémákról. Egy alternatív világot alakít ki, amelyben mi sosem hibázunk, hanem egyszerűen a világ működik úgy, hogy nem nyerhetünk. Az egész gondolatvilág nem különbözik sokban attól, mint amit a mítoszokról szoktunk mondani. Vannak a jók és a rosszak (“maffia-EHF”), mi pedig Dávidként küzdünk a Góliát ellen.
Nem az a gond, ha megemlítjük, hogy hibáztak a játékvezetők, vagy akár azt, hogy a mi csapatunk ellen többet tévedtek, de sosem szólhat arról egy meccs utózöngéje, hogy a bírók a hibásak. Egy körülmény ez is, amivel meg kell küzdeni.
