A Ferencváros és a Győr is olyan meccset játszott, mely főként a mutatott játék miatt lehet előremutató.
Kezdjük is a Ferencvárossal, Elek Gábor csapata ugyanis pontot szerzett a címvédő ellen. Itt rögtön érdemes egyébként röviden megjegyezni, hogy a Vipers ősszel korántsem az a verhetetlen csapat, az elmúlt két szezonban úgy nyerték meg a BL-t, hogy az egyik idényben négy, a másikban pedig öt vereséget szenvedett ősszel, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legnagyobbakhoz méltó módon inkább tavaszra időzítik azt a bizonyos formát.
Ettől függetlenül a meccs előtt kevés jel mutatott arra, hogy pontot szerezhet a magyar együttes, hiszen az elmúlt hetekben egyik mérkőzésen sem játszottak jól Andrea Lekicsék. A találkozó előtt két prekoncepcióm volt: Klujber Katrin nem fog minden meccsen tizenkét gólt lőni, Janurik Kinga pedig nem védhet mindig 40 százalékkal. Nos, kiderült, hogy utóbbi mégis előfordulhat, és ez kellett is a győzelemhez.
Számomra az adja ennek a pontnak az értékét, hogy a meccsen több olyan momentum volt, ami általában a Fradi végzetét szokta előidézni. Többször vezetett négy góllal a Vipers, ami kézilabdában a lélektani határ. Még látótávolság, de ha az ellenfél még egy-két gólt közé tud tenni, már nehéz visszajönni, pláne a második félidőben. De a Fradi nem rogyott meg, vissza tudott zárkózni, ennek pedig végül egy olyan pont lett az eredménye, ami még nagyon sokat számíthat a csoportban.
A Győr játéka pedig azért volt örömteli, mert a mostani második félidőben hosszú idő után először láthattuk igazán jól játszani az ETO-t. Ültek a figurák, jöttek az egyéni megoldások, és ismét bebizonyosodott, hogy Oftedalra iszonyatosan nagy szüksége van ennek a csapatnak.
