Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Végre kinyílhat a feneketlen tárca, költekezésbe kezdhet a Chelsea. Frank Lampard csikócsapata nem szerepel rosszul, negyedik helyen állnak a bajnokságban a londoni kékek, ám van még hova fejlődni, hiszen jelenleg komoly hullámvölgyben vesztegelnek.

Főleg az Oroszlánok hátsó alakzata gyengélkedik, valamiért mégis a támadósort akarják felturbózni a vezetők. A The Telegraph értesülései szerint 175 millió euróból gazdálkodhatnak az angolok, ami egy klasszis játékosra és néhány kisebb igazolásra lehet elég, ugyanis a pad megerősítése sem lenne utolsó szempont.

Samuel Chukwueze

Sokszor csak csereként kerül pályára a Villarrealban a nigériai jobbszélső, aki egyértelműen a szezon egyik legnagyobb felfedezettje. 16 mérkőzésen 3 gólt vágott, valamint kiosztott két gólpasszt is, mégsem kellene igazán a Chelsea-be. Kezdőként nem sokszor kerülne pályára, a padra pedig botorság ennyi pénzért igazolni.

Jadon Sancho

175 millió euró is kevés lehet a kiváló angol szélsőért, akit jelenleg semmi pénzért nem engedne el a Borussia Dortmund. Favre edzővel ugyan volt konfliktusa, de azóta rendeződött a helyzet, Sancho pedig szárnyal: 23 mérkőzésen 12 gól és 13 gólpassz a mérlege. Jelenleg a világon bármelyik csapatba beférne. Már amelyik ki tudja fizetni az árát…

Leon Bailey

A jamaikai balszélső csúnyán visszaesett ebben az idényben… Tucatnyi találkozón csak 4 gól és 1 assziszt csurrant-cseppent Baileynek, ami elég kevésnek mondható az ő szintjén. Lehetőséget sem igazán kap Leverkusenben, így jól jöhet a mentőöv Londonból. Kérdés, hogy Pulisic és Hudson-Odoi mögött jutna-e neki elég játékperc?

Moussa Dembele

Már 10 találatnál jár a francia csatár, akinek megvétele akár jó ötlet is lehetne, ha Giroud vagy Batshuayi távozik. Az egyetlen probléma, hogy Rudi Garcia a Lyon vezetőedzője nem szándékozik elengedni egyszem csatárát. Depay és Reine-Adelaide ugyanis kidőltek, mindkét fiatal hosszú időre a partvonalon kívül rekedt. A Bajnokok Ligájában pedig elkél egy megbízható csatár.

Wilfried Zaha

Az elefántcsontparti jobbszélső mindenképpen dobbantani akart Londonból a nyáron, de nem akadt igazán komoly kérője. A Crystal Palace persze örömmel tartotta meg, idén azonban nem tudja hozni a tavalyi teljesítményét. A Chelsea mégis érdeklődik iránta, bár hogy milyen megfontolásból az jó kérdés, akadnak nagyobb nevek a Stamford Bridge-en.

Unibet adventi naptár: karácsonyig minden nap új meglepetéssel várunk!

Kapcsolódó cikkek