Ha valaki kicsit is nem figyelt a hétvége pusztító focimeccs lavinájára, menthetetlenül elnyeli a derbiket adó tévé. Ugyan az angol bajnokság éppen pihegett, cserében FA kupa meccseket küldtek, ami azért van annyira éles, mint a bajnoki, és amelyik csapat a legvégén felemeli ezt a kupát, az örökre beírja magát a brit foci történelemkönyvébe. Ott a sorban a Bundesligás Bayern-Dortmund, ami annyira sima lett, hogy már nem is ér érinteni. Durván szétcsapták a vendégeket a bajorok, egyre feszkósabb az aranyért való futás, pedig hát a sárga-feketék majdnem egy svunggal nyerték a sorozatot, csak valahol komoly ellenszélbe kerültek, miközben a Bayern pont ettől gerjedt fel. A franciák is izgultak, már nem annyira a kirakatcsapat PSG miatt, inkább a többiek helyezkedése miatt. A Párizs Galliában mindent letarol, csak ha kilép a nemzetközi éterbe, ott tojik be, soha nem viszi semmire. Hiába lesz annyi pénzük, hogy soha el nem fogy, maradnak egy ricsajos csapat, műhisztikkel, allűrökkel, kavarással, bulival, nulla nagy durranással. Olaszországban akkora a Juve előnye, senki nem veszi le róluk az újabb Scudettot, de azért még a torinóiaknak volt egy komoly menete az egyre karakteresebb Milan ellen.
Ami viszont nagyon masszív volt, a spanyoloknál a Barca-Atletico szuperlatívusz. Ha a vendégek nyernek, izgalmas maradt volna a végjáték. Nem így lett, ebben pedig az agydonor Diego Costa szügyig benne van, az elején kiszórták, utána meg felőrölték a Madridot. Viszont Jan Oblak, ez a csöndes, hosszúkás férfi újra bemutatta, mekkora hatalmas a szakmájában. A csöndes szlovén nem potyázik, mint Courtois, nem lepkézik, mint Neuer, nem ügyetlenkedik, mint az MTK kapusa. Szorgalmasan, alázatosan teszi a dolgát, kifogja az ellenfél szemét, a többiek pedig bíznak benne. Ő az óriás a kapuban, akit szinte lehetetlen legyőzni. A hétvégén is bámulatos volt a röpködése, parádés az öklözése, hihetetlen a reflexe, nyújtózkodása, sokáig ő tartott a lelket az Atleticóban.
