KupameccsekLabdarúgás

Afrikai Nemzetek Kupája: Csoport elsőségről dönthet a nap meccse

2022. január 13.

A B és a C csoport is megkezdi a második kört, két csapat is továbbjuthat a nap végére.


 

Szenegál – Guinea

Két három pontos együttes feszül egymásnak a Stade Léopold Sédar Senghor gyepén, s a győztes a csoport első helyét is jó eséllyel megkaparinthatja, ami könnyű utat biztosíthat számára az egyenes kieséses szakaszban. Aliou Cissé legénysége nem remekelt az első meccsen, de mégis nyerni tudott, most pedig már kicsit összeszokottabb állapotok közepette kijöhet az erőviszonyok közti különbség „Teranga oroszlánjai” javára. Persze ehhez azért lesz egy-két szava Kaba Diawara fiainak is, ugyanis a „Nemzeti elefánt” valamivel megbízhatóbb játékot mutatott és erre alapozva szeretne legalább egy pontot bezsebelni a csoport favoritja ellen, mert a győzelem történelmi lenne a két együttes múltja alapján, mert még sosem sikerült a guineaiaknak.

 

Malawi – Zimbabwe

A B csoport két pont nélküli csapata a Kamuzu Stadiumban csap össze azzal a téttel, hogy aki nyer, annak még reális esélye lesz a továbbjutásra, azonban egy döntetlennel szinte biztosan becsukódik az ajtó mindkét fél előtt. Meke Mwase tanítványai küzdöttek, de egyszerűen képtelenek voltak komolyan veszélyeztetni a guineai kaput és ennek nem is lehetett már vége, minthogy a „lángok” ezt a kontinensviadalt is vereséggel kezdjék. Rossz hír számukra, hogy az utóbbi években a „harcosoknak” jól megy ellenük, s ez a mostani találkozón is jelentkezhet, ugyanis Norman Mapeza vezetőedző nagyon okosan nem hajtotta túl a szenegáliak ellen a legjobb támadóját, hogy majd ezen a mérkőzésen várhasson tőle győzelmet érő találatot.

 

Marokkó – Comoros

A C csoport favoritja már most biztosíthatja helyét az egyenes kieséses szakaszban, csupán papíron leggyengébb rivális ellen kell győzni, ami elméletileg nem okozhat gondot Vahid Halilhodzic fiainak. Egy küzdelmes rangadón megszerezett három pont után ez már sétagaloppnak kellene legyen az „Atlasz oroszlánjai” számára, de persze félvállról semmiképpen sem vehetik a „bojtosúszós maradványhalak” elleni mérkőzést, ugyanis Amir Abdou csapata nagyon is jól játszott a nyitómeccsen a veresége ellenére is és egy jobb képességű játékosokból álló gaboni válogatott ellen tudott dominánsan játszani, igaz gólok nélkül.

 

Gabon – Ghána

Három ponttal a zsebében mindenféle teher nélkül léphet pályára Patrice Neveu egylete, miután a csoport leggyengébbje ellen győzni tudtak és megtették a kötelező lépést a továbbjutás felé. A „párducok” számára ezúttal már az egy pont is nagyon sokat segíteni, mert azzal az utolsó kör előtt biztossá válna, hogy ott lesznek a legjobb tizenhat közt. Ezzel szemben a „fekete csillagok” győzelmi kényszerben vannak az elbukott rangadót követően és a csoport elsőségről már szinte le is mondhatnak, de még nagyon fontos lenne neki, hogy hat pontot bezsebeljenek a papíron két könnyebb meccsükön Milovan Rajevac irányításával.