Bajnokok LigájaLabdarúgás

Bajnokok Ligája: az Inter egygólos előnyből kezd Portóban

2023. március 13.

Egyik csapat sem túl jó passzban várja a visszavágót.

Kedd, 21:00 FC Porto – Internazionale

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói közt kedd este az FC Porto és az Inter csap össze egymással azok után, hogy három hete a milánóiak 1–0-s győzelmet arattak hazai környezetben.

A Porto megnyerte a csoportját az FC Bruges, a Bayer Leverkusen és az Atlético Madrid előtt. A „sárkányok” a spanyoloktól idegenben, a belgáktól otthon kaptak ki, ám az utolsó négy mérkőzést sikerrel abszolválva nem hagytak kétséget a továbbjutás felől. Eközben az Inter a Bayern mögött, de a Barcelona előtt végzett a csoportkörben, a hazai siker után 3–3-as döntetlent harcolt ki a katalánok vendégeként a továbbjutásról döntő mérkőzésen.

A saját hazai bajnokságában egyik csapat sem teljesít az elvárásainak makulátlanul megfelelően. A Porto a Benfica mögött foglalja el a második helyet Portugáliában, míg a Serie A-t a Napoli utcahosszal vezeti, az Inter pedig csak a szoros üldözőmezőny tagjai között helyezkedik el és a jövőévi BL-szereplésért küzd.

A párharc első mérkőzése óta a Porto hatalmas meglepetésre kikapott a Gil Vicentétől, majd a Chaves és az Estoril legyőzésével javított a bajnokságban. Eközben az Inter háromból két bajnokiját bukta el az azóta eltelt időszakban: Simone Inzaghi csapata a Bologna és a Spezia elleni idegenbeli fiaskók között a Leccét múlta felül.

A játékosként egykor az Intert is erősítő Sergio Conceicao a visszavágón nem számíthat az első meccsen kiállított Otavio mellett Evanilson és Joao Marcelo szolgálataira sem. Eközben az Internél a nyáron távozó Milan Skriniar, valamint a hosszabb ideje sérült Joaquin Correa és Dalbert harcképtelen.

A mostani nyolcaddöntőt megelőzően a két csapat utoljára 2005 őszén találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, amikor azonos csoportban szerepeltek. Mindkét csapat megnyerte a hazai mérkőzését: a Porto 2–0-ra, az Inter 2–1-re diadalmaskodott saját közönsége előtt, azonban a csoportkör végén a milánóiak továbbjutottak, a portugálok búcsúzni kényszerültek.

A „sárkányoknak” hazai környezetben mindenképpen győzniük kell a továbbjutáshoz. Ahhoz, hogy 90 perc alatt abszolválják a visszavágót, legalább két góllal kéne legyőzniük az Intert, egygólos hazai siker esetén hosszabbításban folytatódna a küzdelem. Az Inter meglehetősen gyenge formát mutatott mostanában házon kívül: a Spezia és a Bologna elleni zakók, valamint a Sampdoria elleni idegenbeli 0–0 után egyáltalán nem lenne elképzelhetetlen, hogy a portói oroszlánbarlangban is főhajtásra kényszerüljenek.

Tipp: FC Porto-győzelem 2,70