Juventus-Chelsea, szerda 21:00
A tavalyi szezonban csak negyedik lett a Serie A-ban a Juventus. Andrea Pirlo menni kényszerült, Massimiliano Allegri visszatért, a korábban trófeát trófeára halmozó Zebrák formája pedig ugyanolyan pocsék maradt. Cristiano Ronaldo is elhagyta a torinói csapatot a nyáron, ám ennek nem szabadott volna ilyen látványos lejtmenetet eredményeznie: a Juve mindössze tizedik helyen áll az olasz bajnokságban, hat meccséből csak a legutóbbi kettőt tudta megnyerni, ráadásul a következő hónap kőkemény mérkőzéseket tartogat a csapat számára.
A Chelsea elleni rangadó után, következik a torinói városi derbi, majd idegenben a Zenit, végül pedig az AS Roma és az Inter elleni csörték. Nem ezt nevezik álomsorsolásnak, annyi bizonyos. A szezon ilyen korai szakaszában még nem érdemes ezen gondolkozni, de talán Allegri fejében is megfordult az ötlet, hogy a scudetto visszahódítása helyett, a Bajnokok Ligájára fókuszáljon a gárda. Persze, azt azért látni kell, hogy a jelenlegi keretével és formájával Európában aligha tud tényező lenni a Juventus.
Ezt a kijelentést mi sem támasztja alá jobban, minthogy a Chelsea toronymagas esélyesnek számít Olaszországban. Még úgy is, hogy az elitligás örökmérlegük döntetlen, egy-egy győzelem, illetve két iksz, valamint a londoniak vereség után repülnek Torinóba. A Manchester City elleni zakó nagyon nem hiányzott Thomas Tuchel legénységének, miután az első öt fordulót veretlenül simázták le a Premier League-ben, így jelenleg a harmadik helyen tanyáznak.
A címvédő sokat erősödött tavaly óta, egyrészt érkezett Lukaku, akit a Juventus védői jól ismerhetnek, ám kevéssé kedvelhetnek, valamint pár kiegészítőember, akik a keret mélységét hivatottak biztosítani. Például, a Juve elleni meccsről hiányzó – alapesetben kezdőnek számító – Mount-Kanté-James triót könnyedén tudja pótolni a német mester, míg a másik oldalon Morata és Dybala sérülése a legrosszabbkor jött: a helyüket Kean és Kulusevski vehetik át a támadósorban.
A gólszerzés mellett, a védekezésre is oda kell majd figyelnie a hazaiaknak, a bajnokságban féltucat meccs alatt kapott tíz gól nagyon nem fest jól, főleg, ha mellé tesszük a Chelsea – ugyanennyi bajnokin kapott – két gólját. Na, meg a tényt, hogy az angolok az Arsenal-Tottenham-Liverpool-Manchester City négyes tagjaival is találkoztak, míg a Juve „csak” az AC Milannal és a Napolival küzdött meg a nagyok közül. Igencsak nagynak tűnik a két csapat közötti szakadék, azonban ettől még szoros mérkőzésre, és – talán – egy sovány angol sikerre van a legnagyobb esély.