Bajnokok LigájaEgyéb Sportok

Veikkausliiga: Az első négy egymással szembe

2022. június 17.

A finn élvonalban egy nagyon érdekes fordulónak nézünk elébe, ahol a tabella első négy helyezettje találkozik.


 

 

FC Honka – KuPS

A szezon eddigi legnagyobb pozitív meglepetése címre is pályázhat Vesa Vasara legénysége, akik a tabella harmadik helyén tanyáznak, s kilenc meccsel a hátuk mögött 17 pontot gyűjtöttek eddig, ami remekbe szabott teljesítmény tőlük, hiszen tavaly csak a kilencedik pozíciót szerezték meg.

A vendégeknél Simo Valakari idén is a bajnoki címért küzd csapatával, tíz mérkőzést követően pedig még veretlenül állnak az első helyen. Az eddig begyűjtött 26 pontjuk felét idegenben hozták össze, mindössze egyetlen döntetlent engedve, azt is hatalmas meglepetésre a nyeretlen utolsó otthonában.

Mindkét csapat jól védekezik, de a hazaiak otthon négyből háromszor is kaptak gólt, bár itt jön ki inkább a támadópotenciáljuk is, miközben a vendégek kétszer kapituláltak idegenben, ráadásul képesek ők is több találatot is jegyezni, ami egy igazán pikáns rangadóvá teheti ezt a párosítást. A listavezető hétközi kupameccse még befolyásolható tényező lehet a fáradtság tekintetében, mert nekik vannak válogatott játékosaik is, akik szintén nem a legkipihentebb állapotban lehetnek.

 

HJK – AC Oulu

A címvédőnek akadt már gondja az idei szezonban, ami miatt nem igazán férnek bele újabb botlások Toni Koskela fiaitól. A Bolt Aréna közönsége egyszer már látta vereséget szenvedni a kedvenceket, akik csak úgy tartanak azonos pontszámnál a listavezetővel, hogy egy összecsapással előrébb járnak, mint a legfőbb kihívó.

A negyedik helyre kormányozta eddig együttesét Ricardo Duarte, akinek az irányítása alatt a szezon másik nagy meglepetést okozó együttes is ott van a legjobbak közt, miközben a tavalyi idény során csak az osztályozón keresztül maradtak benn.

Papíron ez egy nagyon sima hazai siker is lehetne, sőt az egyetlen botlást leszámítva a fővárosiak nem hagytak kétséget egyszer sem. A szenzációt azonban szeretnék a vendégek még tovább húzni, mert nekik egy pontszerzés is remekbeszabott eredmény lenne, főleg, hogy négy meccsen csak egyszer nyertek az otthonuktól távol.