Nem tévedés a klub neve, ezen nőttem fel, bár kedvenceim alapvetően a jelen újpesti csapat is hasonló színben játszik, mint amelyikre annak idején ráálltam. Igazából nem is tudom miért választottam az Újpestet, talán akkoriban túl jó volt a Fradi, az MTK-t nem ismertem, a Vasas hidegen hagyott, Honvédos meg végképpen nem akartam lenni.
Döntésemben nem befolyásolt, hogy a Belügyminisztériumhoz könyvelték őket, egyszerűen tetszettek, ott voltam velük. Akkoriban nagyon élesek voltak, a csapatok, bármekkora erővel rendelkeztek, csupán azzal a céllal utaztak a Megyeri útra, nehogy tízzel csapják szét őket. Általában a terv nem sikerült, alaposan kipakolták az ellenfelet, ragyogó játékkal, nagy mókával, csodálatos örömet okozva nem rongyos ezer nézőnek, hanem rendre tizenöt-húszezer embernek. A kettős rangadó az volt a non plus ultra, ennél feljebb nem lehetett. Igaz akkoriban is pörgött a Barca meg a Real, a Liverpool és a Manchester, ám a jól kiszervezett szűrőnek köszönhetően arról cseppnyi fogalma sem volt a Magyarországon foci után kujtorgónak!
Dunai, Zámbó, Noskó, Juhász Péter után jött Törőcsik, Kiss, még velük volt Tóth András. Hej, mikor beköltözött a kapuba Tóth Zoltán (kesztyű nélkül), akkorát rikkantott örömében a IV. kerület polgársága, újabb csoda készül; majd mikor elment, depibe fulladt az eufória. A jelen pedig rettenetesen elkeserítő, mondhatni gyalázatos! Ember nem látott ilyen gyatra teljesítménnyel fellépő, erőtlen zsoldossereget. Az utóbbi időben már az is felmerülhet, talán egyáltalán nem véletlen, amikor a lila-fehér mezes szerződtetett, professzionális labdarúgók akár tudatosan kiállíttatják magukat, őket aztán ne kérdezze fel senki.
A krízis helyzet miatti mérgeskedés sincs, nem idegeskednek a rajongók, csöndes apátiában néznek a kerületben, ezmiez? Egyre inkább felsejlik a kiesés gyilkos bűze, bár a szerencse olykor a csapat mellé áll a többi eredmény folytán, dőreség lenn erre alapozni a következő szezon első osztálybéli tagságát!
