Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A német másodosztály 23. fordulójának pénteki nyitónapján három csapat is érdekelt lesz, akik a dobogót üldözik.


 

 

SC Paderborn 07 – FC St. Pauli

Az előző öt egymás elleni során veretlen maradt az észak-rajna-vesztfáliai együttes, amely Lukas Kwasniok irányításával idény is ott van a „tűz” közelében, csak az a kérdés, hogy végre át tudják lépni az árnyékukat? Ha igen, akkor azt a Home Deluxe Aréna közönsége előtt fogják megmutatni, ahol már nyolc győzelmet arattak a szezon során. Azonban mióta a téli szünetben kinevezték a vendégségbe érkező hamburgiak az amerikai Fabian Hürzeler vezetőedzőt, azóta kettőből két idegenbeli meccsüket nyerték meg, s némileg stabilizálták a mérlegüket az otthonuktól távol. Nagy csata várható, de a hazaiak továbbra is esélyesebbek, de egy pontosztozkodás sem lenne meglepő, ugyanis az előző naptári év mindkét összecsapásán négy gólos döntetlen született.

 

1.FC Magdeburg – 1.FC Kaiserslautern

Az új évben idegenben sikerülnek a győzelmek az újonc számára, s mindössze egyetlen pontot tudtak összehozni Christian Titz tanítványai az MDCC-Aréna közönsége előtt, ami nem túl messzire vezető mutató, de az is igaz, hogy a szászokat komoly sérüléshullám hátráltatja. Ezt használná ki a másik frissen feljutott együttes, ugyanis a rajna-vidékiek remekül szerepelnek az egész idény során, Dirk Schuster, valamint nagyon megtalált az együttesnél és még arról is álmodozhatnak, hogy a feljutásra lesz esélyük, bár ennek eléréséhez muszáj lenne javítani az idegenbeli mérlegükön, de ez a mostani épp egy ilyen alkalom lehet.

Kapcsolódó cikkek