Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Yverdon-Sport – Aarau

Mindössze egyetlen pontot tudott összegyűjteni eddig Uli Forte együttese, akik bevállalták a harmadosztály megnyerése után a profi liga küzdelmeit, de egyelőre aligha állítható, hogy megütnék ezt a szintet. A dobogó alsó fokán álló Stephan Keller irányította „sasok” idén szeretnének benne lenni a feljutásért folytatott harcban az előző kiírás ötödik helye után, ehhez pedig az ilyen jellegű kötelezőnek leírható meccseken szükségük van a könnyed három pontok begyűjtésére.

 

 

FC Stade Ouchy – FC Schaffhausen

Már egy meccses lemaradásban van Meho Kodro legénysége, akik az idei szezonban az éppen csak nyerni és a nagyon kikapni állapot közt ingáznak. A hullámzó teljesítmény velejárója, hogy a középmezőnybe elegendő ez csak, viszont a Centre sportif de Vidy közönsége előtt még nem kaptak ki, ezt pedig szeretnék továbbra is fenntartani. Ebbe a tervbe rondítana bele Hakan Yakin csapata, ahol a korábbi kiváló válogatott játékos csak ideiglenes megoldás. Nem kezdtek valami fényesen, hiszen már három döntetlenjük is van, ebből is következett az edzőcsere, viszont a válogatott szünet előtt győzni tudtak, ami jó alapot adhat az első idegenbeli pontszerzéshez is.

 

 

Winterthur – Neuchâtel Xamax

A forduló rangadóján a jelenlegi második helyezett, Ralf Loose tanítványai fogadják a listavezetőt. A hazaiak kétszer osztoztak meg a pontokon, de nem odahaza, ugyanis a Schützenwiese Stadionban mindkét alaklommal meggyőző sikert arattak. Andrea Binotto fiai viszont abban bízhatnak, hogy mindkét idegenbeli összecsapásuk olyan együttes ellen volt, akiktől a bajnoki versenyfutásban való részvételt várta mindenki. Két igencsak gólképes együttes összecsapásán aligha fognak unatkozni a nézők és a fogadók számára is a találatok jelenthetik a biztos nyereséget.

 

 

Wil 1900 – FC Thun

A hazaiak kispadján a nyár óta Alexander Frei ül, aki egyelőre még a bizonyítás időszakában van edzőként, mert játékosként könnyen lehet, hogy még mindig a csapata hasznára lenne a kiváló csatár. Az IGP Arénában kellően gólképesek így ebben lehet bízni, mert egy győzelem mellett egy vereség a mutatójuk jelenleg. A vendégségbe érkező előző szezon második helyezettje két siker után két vereséget szenvedett. Carlos Bernegger csapata nem tud konzisztensen teljesíteni egyelőre és ez vissza is üt.

Kapcsolódó cikkek