Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Queens Park Rangers – Huddersfield Town

A forduló egyik derbijének a Loftus Road ad otthon, ahol is az utolsó rájátszást érő, hatodikhelyen álló Mark Warburton csapata fogadja a tőlük mindössze egy ponttal elmaradó hetediket. A fővárosiak odahaza remek mutatóval rendelkeznek, mindössze egyszer kaptak ki és a védekezésük is nagyon stabil, amire lehet építeni. Ez már csak azért is fontos szempont, mert Carlos Corberán együttese idegenben nem tud konzisztens teljesítményt hozni huzamosabb ideig, Ezt bizonyítja az is, hogy kilenc meccsen kilenc pontot gyűjtöttek az otthonuktól távol, nyolc lőtt góllal, ami alapján meglepetés lenne, ha most sem nyernének.

 

 

Cardiff City – Hull City

Egyértelműen jót tett az edzőcsere a walesieknek, ahol Steve Morison négy mérkőzése alatt kétszer is nyerni tudtak, amivel elmozdultak a kiesőhelyekről. Még mindig a legrosszabb hazai mérleg az övék, amin muszáj lenne javítaniuk és mikor, ha nem az egyik újonc ellen, aki ráadásul közvetlen rivális is. Grant McCann „tigrisei” közel sem olyan félelmetesek, mint voltak egy osztállyal lejjebb, idegenben pedig inkább szelíd kiscicák, így a Leckwith Stadium közönsége joggal reménykedhet, hogy a kedvencek otthon tartják a három pontot.

 

 

Millwall – Bournemouth

Nehéz helyén kezelni a fővárosiakat, mert Gary Rowett tanítványai meccsenként egy gólt lőnek és egyet is kapnak, mégis harcban vannak a rájátszás helyekért, ami nem tűnik fenntartható állapotnak. A The Den fanatikusai nincsenek elkápráztatva és többet is várnának, márpedig most egy bajnoki címre hajtó gárda érkezik vendégségbe, akik ellen három pont nagyon értékes skalp lenne. A hétvégi vereség ellenére még mindig Scott Parker fiainak van a legjobb idegenbeli mérlege, amire alapozhatják az önbizalmukat, de kellene egy siker, hogy ne csússzanak ki az automatikus feljutást jelentő helyekről.

 

 

 

 

Blackburn Rovers – Peterborough United

Az idei szezon első fele ugyanúgy jól sikerült Tony Mowbray csapatának, mit a legutóbbi két alkalommal, ám azon alkalmak során az utolsó válogatott szünet után kezdtek el bukdácsolni. A hétvégi döntetlen talán még nem ennek a jele, de most odahaza, az Ewood Parkban mindenképp győzni kellene, mert egy újonc elleni hazai bukta már egyértelműen rossz irányba mutatna. Darren Ferguson tanítványai négy mérkőzés óta nem nyertek, aminek köszönhetően a kieső helyek egyikére estek vissza. Idegenben a legrosszabb mérleggel rendelkeznek, mindössze egyszer tudtak nyerni, amivel aligha adnak okot a reménykedésre maguknak.

 

 

Barnsley – Swansea City

Azokután, hogy az előző idényben ott voltak a rájátszásban, idénre teljesen összeomlott a „vájárok” csapata. A válogatott szünet előtt már edzőt cseréltek, mert ugyan nem ők az utolsók, de ez csak a büntetések miatt van így. Most épp a svéd Poya Asbaghi próbál csodát tenni, de az első meccsen aratott győzelem után vele is kétszer kikaptak és az Oakwell Stadium szurkolói most sem készülhetnek sok jóra, mert a még mindig alul teljesítő, de jóval jobb erőket képviselő Russell Martin irányította walesiek jönnek vendégségbe.

 

 

Fulham – Derby County

A listavezető és az utolsó helyezett csatájára úgy kellene tekintsünk, hogy az az országos egyes, azonban ez a mérkőzés mégsem ilyen egyszerűen megfogható. A Craven Cottage vendége csak azért zárja a sort a tabellán, mert Wayne Rooney legénységét a vezetőség döntései miatt már 21 pont levonásával büntették, ami alapján ők maguk egy középcsapat szintjét hozzák. Persze ettől függetlenül hazai pályán a Marco Silva irányította fővárosiak lesznek az esélyesek, hiszen a góllövőlista éllovasa is náluk van, de ahogy meglepetést tudtak okozni a „kosok” a hétvégén, úgy ez most sem lenne akkor meglepetés, ha az ember a számok mögé is tekint.

 

 

Bristol City – Stoke City

Legutóbbi három meccsén nem tudott nyerni Nigel Pearson legénysége, akiknek a válogatott szünet sem volt elegendő arra, hogy sikeresen összeszedjék magukat. Most itt egy újabb lehetőség, hogy kicsit kárpótolják a szurkolóikat, hiszen odahaza, a Ashton Gate Stadiumban csak egy győzelmet sikerült eddig aratniuk. Ez persze közel sem lesz egyszerű feladat, mert a három győzelmet összehozó Michael O'Neill-csapat érkezik vendégségbe, akik már ott vannak a rájátszást érő helyeken, s aligha akarnak lassítani, mert elérhető közelségbe kerültek az automatikus feljutást jelentő pozíciókhoz is.

Kapcsolódó cikkek