Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Barnsley FC

Ha van olyan csapat, amely nagyon nehéz helyzetből várhatja az idei szezont, akkor az az előző idényben rájátszásba jutó „vájárok” együttese. Nem elég, hogy a túlteljesítés után mindenki azt várja, hogy jók legyenek, de elveszítették a siker egyik kulcsát Valérien Ismaël személyében a kispadról, akit az osztrák Markus Schopp kellene pótoljon, ráadásul a nem túl fényes anyagi helyzet okán a keret sem lett erősebb, sőt. Michael Sollbauer (Dynamo Dresden), Conor Chaplin (Ipswich) és Alex Mowatt (WBA) érzékeny veszteség lehet, miközben érkezők oldalán három támadó is akad, akik együtt talán tudnak ez épkézláb Champo-center teljesítményt összehozni a múltjuk alapján.

Nagyon meglepő lenne, ha meg tudnák ismételni a legutóbbi teljesítményüket, mert Schopp nem három védővel játszik, ami szerkezetváltást igényel, ráadásul kulcsemberek távoztak kérdéses pótlással. Egy középmezőny néz ki ebből így elsőre, ami körülbelül reális is lenne az liga többi csapatához mérten.

 

 

Birmingham City

Az előző idény 18. helye után mindenki abban reménykedik a Blues háza táján, hogy ez a szezon már nem a kiesés elleni harcról fog szólni. Lee Bowyer márciusi kinevezése megmentette a klubot, de most, hogy egy teljes felkészülés is rendelkezésére állt, már az elvárások is nőttek. Véget ért a spanyol korszak, ami kicsit sem sült el jól, így Iván Sánchez kivételével mindegyik hispánt elengedték, de távozott Alen Halilovic is, aki itt sem találta meg a számításait. Érkezők terén már valamivel reménykeltőbb a helyzet, mert Ryan Woods (Stoke City) komoly Champo-rutinnal érkezik a középpályára, Jordan Graham (Gilingam) és Chuks Aneke (Charlton) pedig a harmadosztályban termeltek tíz gól felett az előző idényben, így tőlük a támadószekció felvirágoztatását várják. Juan Familia-Castillo a Chelsea, míg Tahith Chong a Manchester Unitedtől kerül kölcsönbe, hogy bizonyítsanak és fejlődjenek, így pedig már egész bizalomgerjesztő az összkép.

Mindenképp előrelépésre számítok tőlük, idén már nem szabadna a kiesés elleni harcban részt venniük, sőt a középmezőnyben stabilan kellene hozniuk magukat, hogy a jövőben további erősítésekkel már nagyobb célokat is reálisan kitűzhessenek.

 

 

Blackburn Rovers

Az elmúlt négy szezon elegendő volt ahhoz, hogy a másodosztály középszerűségét megteremtsék és egyelőre ez a nyár nem szól másról, minthogy spórolni próbál a vezetőség, Tony Mowbray meg hozza ki majd a legtöbbet abból, ami megmarad a keretben. Nulla darab érkezőt lehet felsorolni, mert csak az akadémia fogja kisegíteni őket a szezon során jelenlegi tudásunk szerint, ami akár jó is lehet, de nem egyszerű ezt belelátni. A távozó szempontjából inkább érthető mozgások vannak, mert Amari'i Bell (Luton Town), Corry Evans (Sunderland), Elliott Bennett (Shrewsbury Town), Brad Lyons (Kilmarnock) és Charlie Mulgrew (Dundee United) is azért távozott, mert nem számítottak alapembernek. Stewart Downing visszavonult, míg Lewis Holtby nem tudott megegyezni a klubbal az alacsonyabb béréről, így csapat nélkül tengődik egyelőre.

A legutóbbi szezont nagyon jól kezdték, majd léket kapott a hajó és a középmezőny aljára süllyedtek, ami idén is nagyon stabilan hozható lesz számukra, de többet aligha néz ki ebből a keretből az ember.

 

 

Blackpool FC

Talán kissé meglepetésre, de rendkívül jól sült el Neil Critchley kinevezése, mert az előző idényre egy ütőképes gárdát faragott a narancsmezesekből, akik ki is harcolták a feljutást. Az anyagi lehetőségeik nem voltak túl kegyesek, de ettől függetlenül igyekeztek innen-onnan „elcsipegetni” néhány csiszolatlan gyémántot. A távozók közt a jobbhátvéd, Ollie Turton (Huddersfield) és a szélső Sullay Kaikai (Wycombe) olyan, akik meghatározó szerepet töltöttek be. Az érkezők közt a veterán Richard Keogh (Huddersfield) jött a csereüzlet részeként, Reece James (Doncaster) az előző harmadvonalas szezont remekül teljesítette és várható volt a feljebb lépése, Shayne Lavery (Linfield) pedig az észak-ír ligában lett gólkirály és most nagyobb színpadon is megmutatná magát. Rajtuk kívül az élvonalbeli klubok második csapatától jöttek fiatalok, akikkel már nem számoltak a felnőtt csapatnál.

Bizalomgerjesztő a koncepciózus tervezés és bár elsőre még mindig inkább egy erős harmadosztályú keretminőséget lehet megállapítani vannak olyan csapatok, akik gyengébbek lehetnek náluk. Nem lesz könnyű kiharcolni a bennmaradást, de annyi reménykeltő fiatalt igazoltak, hogy lennie kell köztük, aki megválta a világot és a vonal fölött végezhetnek vele.

 

 

AFC Bournemouth

A szezon egyik meglepetését okozták azzal, hogy a kispadra el tudták csábítani Scott Parkert, azonban az első év sikertelensége sok problémát szülhet most az átigazolási időszak végén, mert többen is a távozás kapujában vannak a nagy nevek közül. Asmir Begovic (Everton) pótlása házon belül fog megtörténni, mert a szakmai stábot meggyőzte Mark Travers, így a kapus poszt adott lehet. Diego Rico (Real Sociedad) hazatért Spanyolországba, a helyét pedig az előző szezont is kölcsönben itt töltő Leif Davis (Leeds, kölcsön) veszi át nagyobb szerepet kapva. Sam Surridge (Stoke) nem váltotta meg a világot és könnyedén engedték el, viszont az új irány egyik kulcsfigurája lehet az előző két idényben is bronzérmes Emiliano Marcondes, aki a feljutó Brenfordot hagyta el szerződése lejártával és lehet az új „tízes” a Cherriesnél.

Minden attól függ, hogy ki fog még távozni, mert Lloyd Kelly, Philip Billing, Jefferson Lerma és Arnaut Danjuma neve is szerepel a pletykarovatokban, mint lehetséges távozó, márpedig ők adnának gerincet a csapatnak. Ha nem lesz nagy jövés-menés, akkor ez egy feljutó egység lehet, de nagy veszteségek esetén igazán nehéz munka vár az új vezetésre.

 

 

 

 

Bristol City

Ha finoman akarok fogalmazni, akkor Nigel Pearson itt is biztosította a bennmaradást, de olyan komoly dolgot eddig nem tudott véghez vinni, márpedig az átigazolási piacon mutatott tevékenység alapján nem is lesz könnyű dolga. Tommy Rowe (Doncaster), Adrian Mariappa (-), Famara Diédhiou (Alanyaspor), Jack Hunt (Sheff. Wednesday), és Jamie Paterson (-) elengedése egyszerre volt anyagilag fontos, másrészt eléggé fájó, mert mind kivették a részüket a jobb időkből is, nem csak a rosszabbakból. Ha abból indulunk ki, hogy a kiesés elleni harcba csaknem belecsúsztak, akkor érthető a keret átalakítása, de valójában érkezett két kérdéses szintet nyújtó játékos a középpályára Matty James (Coventry) és Andy King (Leuven), illetve egy belsővédő, Rob Atkinson (Oxford Utd), akinek egy osztállyal feljebb kell megmutassa, hogy tud olyan meghatározó lenni, mint eddig.

Nehéz belelátni az előrelépés lehetőségét, de legutóbb egyértelműen alulteljesítettek, ami, ha kiegyenesedik, akkor a gyengülés ellenére a középmezőny alja meg lehet, de többre nem predesztinálja őket ez a keret így az idénykezdet előtt.

 

 

Cardiff City

Nem akarok degradáló lenni, de ahol Mick McCarthy pozitív benyomást tud kelteni, ott nagyon komoly bajok vannak, márpedig a 62 éves szakember megtette ezt a walesieknél, ahol a legutóbbi szezon pocsékul alakult, még a remeknek tűnő igazolások ellenére is. Idén nem annyira jól kinéző a transzferpiacon nyújtott produktum, de lehet pont ez hozza meg az előrelépést. Távozójuk nem volt olyan, akiért valóban kár lenne, mert Robert Glatzel (HSV) nem is értem, hogy hozhatott be pénzt, Joe Bennett (-) ugyan sokat játszott, de a számok alapján a védelem gyengepontja volt, Junior Hoilett (-) sokkal több esélyt kapott, mint amit kellett volna, Sol Bamba (-) pedig már 36 évesen nem tudott hozzájárulni érdemben a csapat teljesítményéhez. Az újak közt a tíz gólos szezont produkáló James Collins (Luton), a harmadosztályban is remekül bemutatkozó „hatos”, Ryan Wintle (Crewe), valamint az Arsenal akadémiáját elhagyó, legutóbb Ipswichben stabila teljesítő bekk, Mark McGuinness is értékelhető név.

Nem váltották meg a világot, de nem is volt erre szükség, mert a keret még mindig tabella első fele, csak az kell, hogy valaki végre a helyes irányba állítsa őket. Azt nem gondolom, hogy az ír szakemberrel régi módi felfogása feljutást érhet, de stabil középmezőny eleje meg lehet.  

 

 

Coventry City

Ha van csapat, ahol hosszú évek munkája fokozatosan megtérül, akkor az az „égszínkékek” együttese. Mark Robins 2017 óta építgeti a csapatát a vezetőséggel karöltve és a feljutás után a bennmaradás, legutóbb pedig a középmezőny aljába való megkapaszkodást is kipipálták. Az alacsony költségvetés ellenére a tudatosság miatt nem voltak olyan fizetéseik, amik gondot okoztak volna, így idén is inkább csak a sallang távozott, illetve az, aki valóban nagyon jó ajánlatot kapott. Amadou Bakayoko (Bolton), Gervane Kastaneer (PEC Zwolle), Morgan Williams (Yeowil) és Jordon Thompson (-) tipikus kiegészítők voltak, míg Marko Marosi (Shrewsbury) elvesztette a kezdőhelyét a szezon során a kapuban, illetve Maxime Biamou (-) munkamorálját nem találták kellőképpen megfelelőnek az újraszerződéshez. Martyn Waghorn (Derby), Bright Enobakhare (East Bengal) és a visszatérő Viktor Gyökeres (Brighton) kellene megoldják elől a feladatokat, hogy legyen kellő rotáció a támadószekcióban, míg Ben Sheaf (Arsenal) már az előző szezon kölcsöne során is meggyőző volt a középpályán.

Nem volt nagy átalakulás, de annyi pont igen, hogy egy újabb lépést megtehessenek előrefelé és idén még messzebb elkerüljék a kiesés elleni harcot. Nagyon imponáló a vezetőség munkája és tényleg van ok a bizakodásra, hogy hosszú évekig stabilan tudnak majd szerepelni a második vonalban.

 

Derby County

Hosszasan lehetne ecsetelni, hogy mekkora gödörbe is kerültek a „kosok” a nem megfontolt költségvetési tervezetnek, de ettől most tekintsünk el és maradjunk annyiban, hogy kaptak egy büntetést, ami miatt nem igazolhatnak és a keret egy jó része a fizetéscsökkentés hallatán inkább a szerződésbontást igényelte. Akármennyire is tartja az ember nagyra Wayne Rooney-t és nő tovább a szemünkben azzal, hogy nem hagyta el a süllyedő hajót a feladata csaknem olyan lehetetlennek tűnik, mint az előző idényben a Sheffield Wednesday esetében a pontlevonás leküzdése. Csak azokat felsorolva, akik komolyabb szerepet töltöttek be, Matt Clarke (WBA), Andre Wisdom (-) és Curtis Davies (-) a védelemből, Duane Holmes (Huddersfield) és George Evans (Milwall) a középpályáról, míg Martyn Waghorn (Coventry) és Lee Gregory (Stoke) a támadósorból távozott.

Már az előző idényben is nagyon közel jártak a kieséshez, most pedig abszolút meglepetés lenne, ha sikerülne összehozni a bennmaradást. Nálam ők vannak a sor legvégén és övék az egyik biztos kiesőhely.

 

 

Fulham FC

A kiesést követően a kölcsönvett játékosok elvesztése teljesen egyértelmű volt, de összességében így is lenne ok bizakodni, de személy szerint nem tudok, mert Marco Silva kinevezése számomra teljesen érthetetlen. A portugál évek óta nem tud olyan focit játszatni csapatával, ami eredményes lenne és csak abban bízhatnak, hogy a másodosztályban elég az ő tudása a feljutásért folytatott harchoz. A kapuban Rodák már bizonyított a feljutás során, most Paulo Gazzaniga (Tottenham) lesz a vetélytársa miután az élvonalban Alphonse Areola jött elé a sorba. Maxime Le Marchand (Royal Antwerp) visszatért a belga kölcsönből, s neki kellene pótolni Joachim Andersent a védelem közepén, Harry Wilson (Liverpool) már többször bizonyított a második vonalban, s most állandó szerződéssel érkezett a főcárosba, valamint a második csapattól állandósított játéklehetőség reményében érkezett a felnőtt kerethez Fábio Carvalho, akire mindenképp érdemes lesz figyelni, mert már a PL-ben is megvillant legutóbb.

A körülményekhez képest nem olyan rossz ez a keret, egyértelműen a legjobb hat közé várhatóak, de azt nem tudom, hogy valóban elég jók lesznek-e a feljutáshoz. Az edző nálam gyengepont, de cáfoljon rá és akkor elhiszem, hogy összejöhet az azonnali visszatérés.

 

 

 

 

Huddersfield Town

Nem tudom, hogy mi tartotta a helyén Carlos Corberánt, akivel pocsék teljesítményt nyújtottak a „terrierek”, mert maximum az lehet az indok, hogy nem akartak több edzőt is fizetni egyszerre. A 20. hely sokat elmond, ahogy az is, hogy inkább csak a magas fizetésű játékosokat takarították ki, akikért nem kár, illetve akad egy- két olyan játékos, aki máshol próbál előrébb lépni. Ben Hamer (Swansea) elment cserekapusnak Walesbe, Rarmani Edmonds-Green (Rotherham) a harmadosztályban szeretne kezdő lenni – már a tavaszt is ott töltötte –, míg Richard Keogh (Blackpool) az újoncnál próbálkozik szépen befejezni karrierjét. Richard Stearman (-) nem tudott megegyezni a hosszabbításról, Carel Eiting (Genk) pedig a kölcsön után Belgiumban próbálkozik. A frissességet olyan játékosok jelentik, mint a kiesőtől sheffieldiektől érkező Jordan Rhodes és Tom Lees, Matty Pearson (Luton Town), Ollie Turton (Blackpool), Josh Ruffels (Oxford), illetve a kölcsön vett Levi Colwill (Chelsea) és Danel Sinani (Norwich).

Egy teljesen új védelmet össze lehet rakni az újakból, pedig alapvetően nem állt rossz nevekből ez a csapatrész, csak épp sem a formáció, sem a taktika nem volt megfelelő, márpedig edzőváltás hiányában ez aligha változik meg. Nagyon kérdéses, hogy összejöhet-e a bennmaradás, de szerintem, ha a spanyol időben távozik a kispadról, akkor egy jobb képességű edzővel megoldható lesz.

 

 

Hull City

A harmadosztály bajnoka nagy reményekkel érkezik meg a magasabb osztályba és a vezetőség igyekezett is mindent megadni Grant McCann számára, hogy könnyedén abszolválhassa a bennmaradást. Igazán érzékeny távozójuk csak Reece Burke (Luton) volt, aki a védelem egyik oszlopaként valóban fájó pont, de várható volt a távozása, mert nem akart hosszabbítani az elmúlt egy év során. Az ő pótlása jó eséllyel házon belül történik meg, mert bár érkezett kölcsönbe Di'Shon Bernard (Man Utd), de ő legutóbb csak a negyedosztályban szerepelt. Komoly erősítést kapott a középpálya, amit vékonynak érezhettünk az előző idény alapján a sérülések következtében, így középre Andy Cannon (Portsmouth) és George Moncur (Luton), a szélre pedig Randell Williams (Exeter) és Ryan Longman (Brighton, kölcsön) érkezett erősítésképpen.

Jónak tűnik az elvégzett munka a vezetőség részről, most már csak a pályán kell ezt eredményekre váltani, ott lesznek a kiesés elleni harcban szerintem, de végül sikerrel veszik az akadályt s bennmaradnak.

 

 

Luton Town

Az, hogy a „kalaposok” a legutóbbi kiírásban a 12. helyen zártak az egy igazán dicséretes teljesítmény volt, de a számok alapján némi túlteljesítés is, ami azért lehet problémás, mert ha ez most egyenesedik ki, akkor Nathan Jones legénysége könnyen a vonal alá szorulhat. A házi gólkirály James Collins (Cardiff) elvesztése nagyon sokba kerülhet, mert az ő találatait a lassan 35 éves Cameron Jerome (MK Dons) kellene, hogy pótolja, ami nem a legbiztos megoldásnak tűnik, ahogy az sem garancia, hogy Carlos Mendes Gomes (Morecambe) a negyedosztály után a Champoban is tud majd tíz felett termelni. A középpálya közepén Ryan Tunnicliffe (Portsmouth) és George Moncur (Hull) megosztoztak egy helyen, most ezt Henri Lansbury (Bristol) és Allan Campbell (Motherwell) fogja betölteni, ami nem tűnik elsőre sokkal rosszabbnak, míg a védelemben Matty Pearson (Huddersfield) posztján Reece Burke (Hull) fog jó eséllyel szerepelni.

A kérdéses pont a gólszerzés lesz, mert ott eddig sem voltak valami túl jók, most pedig további kérdőjelekkel vették körbe magukat. Szerintem el kell jöjjön annak a visszaesésnek és miután szimpatikus csapat számomra csak remélni tudom, hogy nem lesz kiesés ebből, de nem merték rá fogadni, hogy nem lesznek a vonal alatt a végelszámoláskor.

 

 

Middlesbrough FC

Nem gondoltam volna, de Neil Warnock nagyon komolyan rendbe tette az öltözőt a Boronál és a tizedik helyre vitte be legutóbb a csapatot, ami egy igazán impozáns teljesítmény volt tőlük. Ezúttal egy fő problémát kell orvosolnia, ami a nagyon nem lesz egyszerű, de összességében nem lett gyengébb a kerete, sőt, még jobban is tetszik. Távozott a kölcsönben remekül teljesítő Marcus Bettinelli a kapuból, akinek a pótlása nagyon is kérdéses, mert Dejan Stojanovic és Joe Lumley (QPR) ketten együtt nem védtek annyit, mint akit helyettesíteniük kell. Elölről Britt Assombalonga (Adanaspor) és Ashley Fletcher (Watford) úgy távoztak, hogy a helyükre érkező Uche Ikpeazu (Wycombe) csaknem fele annyi játékidő alatt eggyel szerzett csak kevesebb gólt náluk, így ez nem lehet rossz üzlet. George Saville (Millwall) középpálya közepén hiányozni fog, de a helyét kell átvegye Matt Crooks, aki a kieső Rotherhamből felfelé lógott ki. Sammy Ameobi (Notthingham) pedig a bónusz, aki a gyengének tűnő széljátékba hozhatja el a megváltást, mert legutóbb rákapott az asszisztok kiosztására, ami jól jöhet az új csatár számára is.

Nem mondom, hogy a feljutásért való harcba beleszólnak majd, de az a tizedik hely idén is simán meglehet nekik, mert nem rossz ez a keret és ha a kapusposztot megoldják akkor rendben is lesznek.  

 

 

Millwall FC

Tovább folytatja a magabiztosan, jól összerakott terveit a vezetőség Londonban, ahol Gary Rowett munkája is bátran dicsérhető, mert szépen teljesített legutóbb a csapattal. A nyárra én nagyon vártam, hogy egy gólszerző érkezzen, hiszen ott tűnt gyengébbnek a keret, de csatárnak csak az a Benik Afobe (Stoke) jött kölcsönbe, aki eddig többségében mindenhol megbukott, azonban egy-két izgalmas igazolás igen, ami jó alap lehet egy kis előre lépéshez. A bal oldali szárnyvédő szerepére érkezett Scott Malone (Derby), akinek nagyon feküdhet ez a poszt, mert kellően progresszív ehhez és az innen távozó Shane Fergusonhoz (Rotherham) képest komoly javulás lehet. Hasonló javulást hozhat a középpálya közepén George Saville (Middlesbrough), akinek a szerkezetbe kevésbé illeszkedő Ryan Woods (Birmingham) helyén kell bizonyítson. Shaun Williams (Portsmouth) rutinja és vezérként betöltött öltözői szerepe hiányozhat, de a hierarchia majd átalakul idővel úgy is.

A kérdés az lehet csak, hogy sikerül-e fejlődni a gólszerzés terén, mert ha igen, akkor megcélozhatják akár a playoff-helyek egyikét is, ami nagy szó lenne, de benne van ebben a csapatban, mert jó a keret és egy hozzájuk jól illő edző is meg van.

 

 

 

 

Nottingham Forest

A kétszeres BEK-győztes gárdánál is elég érdekesre sikeredett ez a nyári átigazolási időszak, mert miközben sikerült takarítani a keretben, közben érzékeny veszteségek is érték őket, de az egy szem érkező, olyan posztra jött nem áll annyira rosszul Chris Hughton csapata. Ethan Horvath (Club Brugge) megszerzése alapból jónak tűnne, de nem Brice Samba volt a leggyengébb pontja a Tricky Trees-nek, így ez kevésbé érthető, de rajta kívül a kölcsönből visszatérők vannak és az a Cafú (Olympiakos), aki már az előtző szezonban is itt volt kölcsönben. Ezzel szemben Sammy Ameobi (Middlesbrough), Yuri Ribeiro (-) és Cyrus Christie (Fulham) elvesztése is egy kezdő távozását jelentette, illetve a kölcsönben lévő James Garner (Man Utd), Anthony Knockaert (Fulham), Luke Freeman (Sheff Utd) és Filip Krovinovic (Hajduk Split) is komoly rotációs tagjai voltak a keretnek, akik nem lettek pótolva.

Hazudhatnék, de egy cseppet sem lepne meg, ha a kiesés ellen küzdenének és a vonal alatt találnák magukat a szezon végén, mert nagyon sokat gyengült a keret és a kispadról sem az a fajta tudás jön, ami megment egy gyenge csapatot a vesztétől.

 

 

Peterborough United

A harmadik újonc, ahol a legfőbb feladatot sikerült abszolválni azzal, hogy Jonson Clarke-Harris maradt és a gólkirály megpróbál egy szinttel feljebb is termékeny lenni. Darren Ferguson egy olyan edző, akiben joggal bíznak a The Posh vezetői, mert fokozatosan jutott el idáig a csapattal, akiknek most a bennmaradást kiharcolása lesz a célja egy csiszolatlan gyémánt gyűjtögetéssel telt nyár után.  A távozók közt Niall Mason (-), Frazer Blake-Tracy (Burton), Louis Reed (-) és Mo Eisa (MK Dons) a több lehetőség reményében keresnek/kerestek új csapatot, míg a kölcsönben lévő Reece Brown (Huddersfield) az egyetlen stabil kezdő, aki nem lesz ott velük az új szezonban. Jack Marriott (Derby) egy visszatérő, aki anno itt volt a harmadosztály gólkirálya, de azóta inkább csak szenved a karrierje, Kwame Poku (Colchester) a negyedosztály egyik legjobb tinije volt legutóbb, Jorge Grant (Lincoln) a büntetőrúgásaival és az asszisztjaival a League One egyik legjobbja volt, Josh Knight (Wycombe) is visszatér ide, de az előző kiírásban is a másodosztályban szerepelt, így ő már rutint is hozhat a védelembe.

Jól sikerült az erősítés, de azt kell megmutatniuk, hogy egy osztállyal feljebb is képesek annyira domináns támadójátékot nyújtani, mint ami a feljutás alapja volt. Ha ez összejön akkor nem kérdés a bennmaradás, de vannak kétségeim efelől, mert inkább volt az egy kifutott teljesítmény, mint a csapat általános tudása.

 

 

Preston North End

Nagyon nehéz vélemény formálni egy olyan edző kapcsán, akit eddig nyolc mérkőzésen keresztül láthattunk, így Frankie McAvoy munkássága egyelőre kérdéses, hogy mire lesz elég, de meggyőzte a vezetőséget és megkapta az állandó állást. Hogy milyen kerettel állhat neki a szezonnak az egy másik kérdés, mert ez a csapat úgy tűnt tavaly ilyenkor, hogy jó lehet egy meglepetésre is, de ezzel szemben hosszú szenvedés után sikerült a középmezőnybe megérkezni. Olyan távozójuk nincs, akiért könnyeket kellene hullajtani, ám érkezők közt is csak Matthew Olosunde (Rotherham) és Izzy Brown (Chelsea) található, akik a kiesőktől érkeztek, ami nem egy életbiztosíték.

Jobbak aligha lettek, de rosszabbak se igazán, így leginkább az lesz a kérdés, hogy a kispadról jövő érték mekkora hatással lesz a csapatra, mert ha komolyan tud segíteni, akkor akár meglepetést is okozhatnak, de anélkül marad a középmezőny.

 

 

Queens Park Rangers

Noha a kilencedik hely nem nevezhető rossznak, de a fővárosban ezt csalódásként élték meg, viszont idén kötelező lesz Mark Warburton tanítványainak a rájátszás helyek egyikére odaérni, mert nem ok nélkül költöttek a csapatra. A középpálya volt az egyetlen, ahol volt komolyabb veszteségük, mert Tom Carroll (-) és Geoff Cameron (Cincinnati) távozott, elől pedig a tavasszal kevés esélyt kapó Macauley Bonne (Ipswich) ment kölcsönbe. Érkezők oldalán az előző szezonban kölcsönvettek megvétele mellett Andre Dozzell (Ipswich) érkezett, aki a középpálya közepén remekelt a harmadosztályban.  

A belső fejlődés és egy kis felülteljesítés lesz szükséges ahhoz, hogy valóban odaérjenek, de nem tűnik lehetetlennek ez a feladat. Összejöhet a rájátszás, de ahhoz nem szabad olyan könnyelműen szórni a pontokat, mint az előző idény közepén.

 

 

Reading FC

Személy szerint pozitív voltam, mikor Veljko Paunovic megkapta a kispadot, de azt nem hittem volna, hogy ennyire jól indul vele a csapat, ahogy azt sem, hogy a nagyon sűrű menetrend megroppantja őket. Idén a naptár kedvezőbb, azonban a keret elképesztően meggyengült és a fiatalokból kellene csodát tegyen, akik jönnek az akadémiáról, mert egyelőre nulla darab igazolásuk van. Michael Olise (Crystal Palace) és Omar Richards (Bayern München) elképesztő veszteség, de Alfa Semedo (Benfica) és Tomás Esteves (Porto) kölcsöne is lejárt, akik szintén sokat játszottak.

Nem tudok okosabbat írni, minthogy csodát kell tegyen a szerb mesternek, hogy ha meg szeretnék ismételni, vagy felül szeretnék múlni az előző szezon teljesítményét, mert ilyen veszteségeket pótlás nélkül nem lehet elviselni szerintem. Ez nálam csak egy középmezőny lehet, több aligha.

 

 

Sheffield United

Egyelőre nem néz ki annyira rosszul a helyzet, mint amit várhatunk augusztus végére, mert egyelőre egész jól egyben van a csapat, már csak az a nagy talány, hogy mennyire marad ez meg. Slavisa Jokanovic tudja mi a siker kulcsa, mert egy feljutást már abszolvált, most egy újabbat össze kellene hoznia, de ez nehezebb lesz. John Lundstram (Rangers) elvesztése akkor fog igazán fájni, ha a középpálya tovább gyengül, mert egyelőre ez simán elfogadható lenne, de Sander Berge aligha fog maradni a másodosztályban. A helyzet nagyon hasonló a kapuban, ahol Simon Moore (Coventry) távozása nem tűnik fel addig, amíg Aaron Ramsdale a keretben van, de nála is elég erős a gyanú, hogy nem lesz itt sokáig már. Akinek a nevét azonban még érdemes megjegyezni, az Daniel Jebbison, aki most lett 18, és a hírek szerint komoly szerepet kaphat idén, mert a kanadai hatalmas tehetségnek van kikiáltva center poszton és a gólokra nagy szüksége lesz a „pengéknek”, ha visszakarnak jutni.

Amíg nincs meg a végleges keret nehéz jósolni, de a legjobb hatba illene bekerülniük, bár ez egy elég speciális keret, aminek most valami nagyon újat kell magára erőltetni, ami akár csúnya véget is érhet.

 

 

Stoke City

A 14. helyig való visszacsúszás a sokáig reményteljes idény végére azt a lehetőséget is felvetette, hogy Michael O'Neill nem marad a helyén, de végül nem történt edzőváltás, azonban lesz dolga, hogy ne legyen a menesztett edzők közt a szezon során, mert vannak a keretben változások és masszívan előre kellene lépni a vezetőség tervei szerint. Nathan Collins (Burnley) 19 évesen megmutatta, hogy alapemberré tud válni a védelem tengelyében és az elvesztése komoly fájdalom, még úgy is, hogy Ben Wilmot (Watford) jött a helyére, aki szintén jó szezont futott legutóbb. A fiatal írért kapott pénzt másra is lehetett volna költeni, mint Sam Surridge (Bournemouth), aki csatár létére csak a gólgyártással áll hadilábon. Mario Vrancic (Norwich) bajnokként győztes tulajdonságokkal felvértezve érkezik a középpályára, ahonnét John Mikel Obi távozott egy utolsó pénzkereső időszakra a Közel-Keletre, míg Rhys Norrington-Davies (Sheff Utd) kölcsöne lejárt, de őt házon belül tudják pótolni Josh Tymon előre lépésével.

Még mindig kérdéses, hogy Tyrese Campbell megugorja-e a következő szintet a center poszton, mert ha igen akkor van potenciál abban, hogy feljebb lépjenek és harcba legyenek akár a rájátszásért is, de ez elég lutri egy sérülékeny ifjú esetében, így én nagyjából ugyanoda várom őket, ahol legutóbb végeztek.

 

 

Swansea City

Nagyot fordult a világ azzal, hogy újfent nem sikerült a feljutást összehozni, mert a walesieknél Russell Martin lett az új edző, aki a harmadosztályban egy modern felfogást képviselve, ifjonci lendületét vitte át az MK Dons játékába. Az új szakvezető három védős felállásához meg vannak a megfelelő építőkockák, csak be kell érjen a munka, mert vannak érzékeny veszteségek, de az átalakulás ezt elfedheti. Freddie Woodman (Newcastle), Marc Guehi (Chelsea, majd Crystal Palace) és Conor Hourihane (Aston Villa) visszatértek a csapatukhoz a kölcsönt követően, míg André Ayew (Al-Sadd) befejezte európai pályafutását jó eséllyel. A kérdéses rész ott kezdődik, hogy sem kapus, sem belsővédő, sem szélső nem jött és ezek közül csak utóbbi érthető, mert az nem lesz az új szerkezetben. Jött viszont két csatár Joël Piroe (PSV) és Kyle Joseph (Wigan), akik utánpótlás szinten már voltak rendkívül eredményesek, és most az új esély okán itt is azok szeretnének lenne. Liam Walsh (Bristol) a középpályán nyújthat segítséget, ha a teljes szezonját keresztül húzó sérülésből sikeresen visszatér, mert amúgy egy remek játékos volt korábban.

Ha sikerül átültetni azt a stílust az új szakmai stábnak, amit a wimbledoniak játszottak, akkor azzal meg lehet a hőn áhított feljutás, de ehhez jól jönne majd még egy-két kölcsönvett játékos, mert a védelem kapcsán joggal lehet fenntartása az embernek.

 

 

 

 

West Bromwich Albion

Az számomra nem volt meglepetés, hogy ők nem ütik meg valójában az élvonal szintjét, de abban is biztos vagyok, hogy idén ők a feljutás elsőszámú esélyesei. Valérien Ismaël az előző idényben bebizonyította, hogy ezen a szinten egy kiváló szakember, és most egy minőségibb kerettel dolgozhat, ami nem csak egy meglepetés rájátszás helyet kell érjen, hanem automatikus feljutást, vagy inkább bajnoki címet. A középpálya nagyon kiürült és ez igencsak ijesztő, mert Ainsley Maitland-Niles (Arsenal), Conor Gallagher (Cheslea) és Okay Yokuslu (Celta Vigo) kölcsöne is lejárt, Matheus Pereira pedig egy lépésre van a távozástól. Viszont rajtuk kívül olyan távozó nincs, akiért tényleg kár lenne, őket pedig Alex Mowatt (Barnsley) és Adam Reach (Sheff Wed) helyettesíthet, akik a másodosztályban a megfelelő pótlékok lesznek. Matt Clarke (Brighton, kölcsön) szintén rutinos Champos, a védelem egyik stabil pontja lehet és a hírek szerint még jöhet pár név, ha végbemegy a Pereirra üzlet, mert lesz pénz igazolni.

Nem tudok mást várni, minthogy megnyerik a bajnoki címet, aztán a feljutás után lehet, hogy megint azonnal kiesnek, de ez a csapat most valahol a két osztály közt van, ami a liftezésre elegendő, de sem többre, sem kevesebbre.

Kapcsolódó cikkek