Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az angol másodosztályban csak négy mérkőzést rendeznek meg karácsony másnapján.


 

Hull City – Blackburn Rovers

Az újonc „tigrisek” három mérkőzés óta nyeretlenek és a legsűrűbb hónapban bizony nehezükre esik a magasabb osztály szintjén is bizonyítani, hogy idevalók. Grant McCann csapata négy ponttal van a kiesőhelyek előtt, tehát nem érezhetik magukat biztonságban és bizony az MKM Stadium közönsége előtt még adósak a jó játékkal, mert egyelőre otthon inkább csak az ellenfelek gyengesége segítette ki őket. Most ezt aligha remélhetik, hiszen a legjobb formában lévő együttes érkezik vendégségbe. Tony Mowbray legénysége hét meccs óta veretlen, ráadásul a legutóbbi ötöt meg is nyerték, amivel a bajnoki címért folyó harcba is becsatlakoztak. Idegenben is ők lesznek az esélyesek, méghozzá nem is ok nélkül, mert remekül teljesítenek idén az otthonuktól távol is.

 

Luton Town – Bristol City

A középmezőny két képviselője csaphat össze a Kenilworth Road gyepén, ugyanis a hazai pályán lévő Nathan Jones tanítványai 29 ponttal a 14. helyen tanyáznak és bár nem tűnik elérhetetlennek a rájátszás, de a hazai mérlegben az, hogy három mérkőzés óta nyeretlenek nem mutatja az előre lépésnek sok jelét. A vendégségbe érkező 27 pontos Nigel Pearson irányította „vörösbegyek” pedig inkább hátrafelé kell nézelődjenek, mert a nyolc pontos előnyük a gyorsan elolvadhat, ha folytatják az idegenbeli pocsék sorozatukat, miszerint öt meccsen egy pontot gyűjtöttek.

 

 

Middlesbrough – Nottingham Forest

A csonka játéknapra azért jut egy igazán pikáns rangadó is, aminek a Riverside Stadium ad otthon és két edzőcserén átesett együttes csap össze a rájátszásért folyó harc részeként. Négy mérkőzés óta veretlen Chris Wilder csapata, akik az új szakember irányításával elindultak a helyes úton és feltett céljuk, hogy idén végre valóban odaérjenek a playoffra, ne csak álmodozzanak róla. A leírtak tökéletesen igazak a szezont pocsékul kezdő, majd Steve Cooper vezényletével megtáltosodó vendégekre is, akik már csak egy pontra vannak a rájátszást érő helyektől, bár az is igaz, hogy meccselőnyben vannak, de a formájuk alapján ezen a derbin sem szabad leírni őket, hiszen hat mérkőzés óta nem kaptak ki és az új edzővel is mindössze kétszer.

 

Huddersfield Town – Blackpool

Noha novemberben kicsúsztak a rájátszás helyekről a „terrierek” decemberben még veretlenek és van esélyük visszatérni a playoff mezőnybe, de ahhoz győzniük kell odahaza az újonc ellen. Carlos Corberán fiai kicsit megtorpantak, de a legutóbbi alkalommal már tudtak nyerni és most már a védekezésük is valamivel stabilabb, ez pedig jó esélyt teremt nekik a John Smith’s Stadium lelkes közönsége előtt, hogy két vállra fektessék a feljutás után stabil középcsapat szintet nyújtó narancsmezeseket. Neil Critchley együttese jó teljesítményt nyújt idegenben is, bár az utolsó két összecsapásukon kikaptak és a keretük vékonysága okán most is bajba kerülhetnek az otthonuktól távol.

Kapcsolódó cikkek