Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

A CSOPORT

Defensa y Justicia – Independiente del Valle

A nyolc pontos hazai pályán lévő argentinok már biztosan másodikok lesznek a csoportban, de kellene nekik a győzelem, hogy jobb kiemelést kapjanak és elkerüljék a legjobb csoport elsőket. Jelenleg a három már továbbjutó második közt vannak, ahol ők a harmadikok a sorban mert csak plusz három a gólarányuk.

 

Palmeiras – Universitario de Deportes

A brazilok csoportelsősége már biztos, de az elsőszámú kiemelésért vívott harcban egyelőre lépéshátrányban vannak az Atletico Mineiroval szemben. Nyerniük kell és nem lenne hátrány, ha a gólarány is javulna némileg, mert akkor a második kiemelésnél hátrébb aligha csúsznak.

 

B CSOPORT

Internacional – Always Ready

A kilenc pontos brazilok továbbjutása csaknem biztos, mert a plusz hetes gólarányukkal nem igazán fognak hátra csúszni pontegyenlőség esetén sem, de egy győzelemmel bebiztosíthatnák az első helyet és egy valamivel magasabb kiemelést is, amire nagy szükségük lenne. A vendég bolíviaiaknak nem elég nyerni, sok góllal kellene és a másik meccsen hazai siker kellene, hogy odaérjenek a továbbjutó helyek egyikére.

 

Olimpia Asuncion – Deportivo Táchira

A csoport utolsó helyén lévő paraguayiaknak a gólarányuk lehet a vesztük, mert mínusz ötről kezdenek, tehát legalább hárommal kellene nyerni, hogy előzzék a vendég venezuelaiakat és mellette még az sem lenne hátrány, ha az Internacional nyerné a meccsét. A vendégeknek egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, sőt még akár a csoport győzelem is összejöhet, ha nagy arányban nyernek és a másik meccsen vendég siker születik.

 

C CSOPORT

Boca Juniors – The Strongest

Az argentinok még nem biztosították a továbbjutásukat, sőt elég nagy az esélye, hogy csak a második helyen fog ez összejönni nekik, ha csak nem nagy arányban nyernek és mellette a Santos is hozza a meccsét idegenben. Ha egy pontra futja csak a hazaiaktól, akkor könnyen lehet, hogy nem lesznek ott a folytatásban.

 

Barcelona SC – Santos

A kolumbiaiak már továbbjutottak és egy ponttal a csoport elsőséget is bebiztosíthatják, hárommal pedig rámehetnek egy jobban kinéző kiemelésre is. A braziloknak nem elég nyerni a ponthátrányuk miatt, közben reménykedni kell abban, hogy az argentinok nem nyernek a csoport másik összecsapásán.

 

D CSOPORT

Independiente Santa Fe – Junior Barranquilla

A két kolumbiai párharcán a hazaiak már biztosan a csoport utolsó helyén zárják a küzdelmeket, de a vendégek számára még van remény, bár ahhoz legalább két góllal kellene nyerniük idegenben és akkor a másik mérkőzéstől függetlenül ott lesznek a folytatásban, mert egy döntetlen vagy vendég siker esetén jobb gólaránnyal előznek, hazai győzelemnél pedig pontban érnek be a brazilok előtt.

 

River Plate – Fluminense

Nagyon sok függ a csoport másik találkozójától, de az biztos, hogy aki itt nyer az ott van a folytatásban, de az is benne van a pakliban, hogy a jelenlegi állásnak megfelelően mindkét gárda továbbjuthat. Az argentinok vezetik a kvartettet és egy sikerrel még a kiemelések közt is egész bíztató helyzetbe hozhatnák magukat, míg a brazilok sikere esetén is inkább az alsó négyes néz ki nekik.

 

 

E CSOPORT

Racing Club – Rentistas

Az argentinok a csoport elsőségért és a magas kiemelésért léphetnek pályára. Ezeket egy győzelemmel együttesen megoldja, míg egy döntetlen esetén csak az első hely lesz biztos. A vendégek harcban vanna a harmadik helyért, de legalább egy pont és a másik párharcon a rivális veresége kellene nekik ehhez.

 

São Paulo – Sporting Cristal

A braziloknak meg lehet még az első hely is, ha a másik meccsen vendégsiker születik, de erre elég kicsi az esély így inkább az tűnik reálisnak, hogy a legmagasabb kiemelésű második helyét vigyék el, amivel javítanak a helyzetüket a folytatást illetően. A vendégek abban bíznak, hogy a másik találkozón argentin siker születik és akkor nekik már tét nélkülivé válik ez a mérkőzés.

 

F CSOPORT

Nacional de Montevideo – Argentinos Jrs

A vendég argentinok a legjobb kiemelésért vannak harcban, mert a csoportot könnyedén behúzták már, viszont ahhoz nyerniük kellene most is, ám már az előző kört is inkább pihentetéssel töltötték. A hazai uruguayiak az utolsó helyről várják ezt a meccset, de csak egy pont a lemaradásuk, vagyis egy győzelemmel akár még a továbbjutás is összejöhet, ha kellően nagy arányú, vagy ha a másik meccsen döntetlen születik.

 

Universidad Católica – Atlético Nacional S.A

Egy pontos előnyben vannak a chileiek a vendégekkel és a csoport utolsóval szemben is, tehát számukra a képlet pofon egyszerű, mert nyerni kell és biztosítva van a továbbjutás, ahol akár még a mostani első argentinokkal is szembe kerülhetnek, de ez már a jövő zenéje lenne. A vendégeknek szintén a győzelem segíthet a továbbjutás szempontjából, bár idegenben eddig még pontot sem szerzetek, így lehetnek kétségek efelől összességében.

 

G CSOPORT

LDU Quito – Union La Calera

A továbbjutás már eldőlt, de az ecuadoriaknak még be kell biztosítani a harmadik helyet, amihez legalább egy pontra van szükségük az őket előzni akaró chileiek ellen. Vendég győzelem esetén a helyzet csak akkor jelent bármit is, ha legalább három gól lesz köztük, ami nem tűnik túl reálisnak egy még nyeretlen együttes részéről.

 

Flamengo – Velez Sarsfield

A 11 pontos brazilok a csoport elsőség megőrzése és egy magas kiemelés érdekében lépnek pályára, ahol legalább egy döntetlenre van szükségük, hogy megőrizzék az első helyet. A vendég argentinok egy győzelemmel akár még előzhetnek is, ami nagy dolog lenne azután, hogy két vereséggel indították a csoportküzdelmeket.

 

H CSOPORT

Cerro Porteño – América de Cali

A hazai paraguayiak már egyetlen pont is garancia a továbbjutásra, viszont, ha kikapnak, akkor már egy gólos különbség esetén is biztos, hogy megelőzik őket a vendég kolumbiaiak, mert mindössze eggyel jobb a jelenlegi gólkülönbségük, így pedig mindenképp a stabilitást kell szem elé helyezni a meccsen.

 

Atlético Mineiro – Deportivo La Guaira

A hazai pályán lévő brazilok egy győzelemmel garantálnák maguknak az első kiemelést, ami azt jelentené, hogy minden egyenes kieséses körben övék lenne a második összecsapáson a hazai pálya előnye, illetve a papíron legkönnyebb ágra kerülhetnének. A vendégek számára egy döntetlen is jó lehet, ha a másik mérkőzésen hazai siker születik, mert akkor beelőzve a riválist kiharcolnák a Südamericanas folytatást.

Kapcsolódó cikkek