Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Jong PSV Eindhoven – NAC Breda

Vereséggel tért vissza a válogatott szünetről Ruud van Nistelrooy csapata, akik továbbra is erősen szenvednek. A 15. pozícióból várját a hétfőt, ahol bízhatnak a hazai pálya előnyében, mert a De Herdgang közönsége előtt még egész elfogadható mérleggel bírnak. A vendégségbe érkező Edwin de Graaf irányította sárga-feketék csupán egyetlen ponttal előzik a házigazdákat, ráadásul idegenben nyolc mérkőzés alatt mindössze egyszer nyertek, így most sem ők lesznek majd a favoritok.

 

 

Jong FC Utrecht – FC Volendam

Még mindig negatív a mérlege Darije Kalezić legénységének, akik csak a 14. helyen tanyáznak, de a legutóbbi körben legalább egy pontot szerzetek, így most odahaza, a Zoudenbalch pályán megpróbálhatják tovább javítani a mutatójukat. Ehhez persze lesz egy-két szava Wim Jonk együttesének is, akik mindössze egy vereséget szenvedtek az idény során, és a tabella második helyén állnak jelenleg. A narancsmezesek idegenben még veretlenek és komoly meglepetés lenne, ha ez most változna meg.

 

 

 

 

Jong Ajax – Roda JC Kerkrade

Lassan, de biztosan beindult John Heitinga vezényletével is az amszterdami fiatalok menetelése és már a hatodik helyen állnak. A legutóbbi meccsen egy nyolc gólos pontosztozkodás jött össze nekik, ami után most is szeretnék sok találattal szórakoztatni a szurkolókat, főleg, hogy odahaza a De Toekomst gyepén játszhatnak. Jurgen Streppel fiai egy meccsel kevesebbet játszva éppen nincsenek rájátszást jelentő helyen, pedig ez alap elvárás lesz a vezetőedzővel szemben, a szezon végére, így muszáj lesz javulniuk, mert csak hat győzelmük van eddig, ami kevesebb mint a meccseik fele.

 

 

Jong AZ Alkmaar – FC Emmen

A szenzációs rajt után léggömb módjára pukkant ki a Maarten Martens irányította egylet, ahol az alkmaari tanítványok mintha csak elfogytak volna. Az elmúlt hat meccsükből négyet elveszítettek két döntetlen mellett, amivel az első helyről egészen a 11. pozícióig zuhantak. Ezzel szemben Dick Lukkien csapata az legutóbbi öt találkozójából négyszer is nyert egy pontosztozkodás mellett, aminek köszönhetően idegenben is ők lesznek a favoritok az AFAS Trainingscomplex pályán.

Kapcsolódó cikkek