Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A holland másodosztály 25. fordulójának pénteki játéknapján öt kiemelt csapat is pályára lép.


 

SC Telstar – De Graafschap

Annak ellenére, hogy a vereséggel indult az új év Andries Jonker csapata számára, utána három meccsen is veretlenek maradtak, ami okán biztosak lehetünk, hogy a nem vár könnyű feladat északon a vendégségbe érkező gelderlandiakra. A Rabobank IJmond Stadion vendégeként pályára lépő Reinier Robbemond fiai feljutási álmokat dédelgetnek, amihez szükségük lenne az újabb három pontra, ami a liga legjobb idegenbeli mutatója alapján nem elképzelhetetlen, hogy összejön, de a formák alapján a hazaiak joggal bizakodnak az egy pont otthontartásában.

 

FC Emmen – TOP Oss

Sikeresen átmentette az idei évre is kiemelkedő formáját Dick Lukkien legénysége és a drentheiek tovább menetelnek a bajnoki álmaik felé. Ugyan még csak a tabella második helyén állnak, de az új évben három meccsen három győzelem kapott gól nélkül és bizony most is ennek a folytatásában reménykednek a De Oude Meerdijk stadionba kilátogatók. A vendégségbe érkező észak-brabantiak persze nem hagynák ezt annyiban és Bob Peeters együttese a formája alapján bízhat is abban, hogy megtöri a hazaiak remeklését, de az ő sikereik a tabella második felében tanyázók ellen jöttek össze és bizony idegenben nem épp a legjobb arcukat mutatták eddig.

 

FC Volendam – Jong FC Utrecht

Egy kötelező feladat vár Wim Jonk tanítványaira, akik ismét odahaza, a Kras Stadion fanatikusai előtt bizonyíthatják be, hogy képesek elhódítani a bajnoki címet és kivívni a magasabb osztályba lépést jogát. A kiváló forma mellett az is a javukra billentheti a mérleget, hogy a vendégségbe érkező ifjoncok zsinórban négy meccset buktak és bizony Darije Kalezić nem tudja megoldani a rá nehezedő feladatot az utánpótlás legmagasabb csapatának irányítása szempontjából.

 

Jong Ajax – Jong AZ Alkmaar

Tartalékok mérhetik össze erejüket a Sportpark De Toekomst gyepén, ahol is a tabella ötödik helyén álló John Heitinga irányította amszterdamiak fogadják Maarten Martens egyletét. A hazaiak sokkalta magasabb szintet képviselnek és ezt a pontszámbeli különbség is visszaadja, ráadásul a vendégségbe érkező alkmaariak idegenbeli mutatója a legrosszabb a ligában a megszerzett hét ponttal, amire aligha lehet alapozni.

 

NAC Breda – Roda JC Kerkrade

A pocsék formában lévő észak-brabantiak azzal a céllal léphetnek pályára, hogy kicsit hitelesebbé tegyék saját magukat, mint rájátszásba kerülésre alkalmas csapat, ugyanis hiába áll csak a tizedik helyen Edwin de Graaf együttese, az őket előző két tartalékcsapat okán becsusszannának utolsóként a playoffba. Ezzel szemben Jurgen Streppel fiai a tabellán elfoglalt helyük alapján állnak a legrosszabb rájátszásba jutó pozíciójában, azonban sokkal inkább feljutásra esélyesnek tűnő egylet az övék, mint a házigazdák és cseppet sem esélytelenként érkeznek a Rat Verlegh Stadion közönsége elé.

Kapcsolódó cikkek