Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A holland másodosztályban három rangadót rendeznek, ami a feljutásért folyó harcot érinti.


 

Roda JC Kerkrade – ADO Den Haag

A forduló rangadójának a Parkstad Stadion ad otthon, ahol is a tabella hatodik helyén tanyázó Jurgen Streppel irányította limburgiak az őket a pontlevonásának köszönhetően csak négy ponttal előző hágaiakat fogadják. Az új évet két győzelemmel kezdték a házigazdák, de ugyanez igaz Ruud Brood legénységére is, akik zsinórban hatos sikerszériában vannak, és még a hat pont levonása ellenére is reális esélyük van a bajnoki címre is akár, de az automatikus feljutásra mindenképp. A kitűnő formában lévő együttesek összecsapásán a gólok tűnnek a legpotenciálisabb tippnek, mert mindkét oldalról szeretnek sokszor a kapuba találni és a védelem tud annyira szellős lenne, hogy egy-egy találatot engedjenek is.

 

FC Den Bosch – FC Eindhoven

Észak-brabanti derbit rendeznek a Stadion De Vliert közönsége előtt, ahol az új évet két vereséggel indító Jack de Gier tanítványok az öt mérkőzés óta tartó pocsék sorozatukat szeretnék lezárni már egy sikerrel, ami a playoff-helyek miatt is rendkívül fontos lenne nekik. A tartalékok kiesésével három pontra vannak az utolsó pozíciótól, ahonnét még fel lehet jutni, ez pedig azt is mondatja, hogy nyerni kellene mihamarabb, főleg ez közvetlen rivális ellen, mint amilyen Rob Penders csapata is, akik benn vannak a rájátszást érő pozíciókon, sőt a formájuk sem annyira rossz, idén eddig négy pont két találkozón, de egy ilyen derbin valóban bármi megtörténhet.

 

FC Emmen – NAC Breda

Az előző idényt még az élvonalban töltő Dick Lukkien vezényelte dretheiek egyértelműen az azonnali visszatérést tűzték ki célul és ennek megfelelően is szerepelnek. Egyetlen pontra vannak az automatikus feljutást jelentő második helytől, amit az utóbbi idők jó teljesítménye alapján el is érhetnek, ha tudják tartani a „tempót”. Ezúttal a De Oude Meerdijk vendége a négy mérkőzés óta nyeretlen, de közben mégis playoffot jelentő helyek egyikét birtokló Edwin de Graaf trenírozta észak-brabantiak lesznek, akiknek ugyancsak nagyon kellenének a sikerek, de idén eddig két meccsen két döntetlen, amire nehéz alapozni az amúgy sem veretes idegenbeli mutatójuk alapján

Kapcsolódó cikkek