Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A lengyel élvonal második fordulójában megannyi halasztás lesz, de egyik sem érinti a pénteki játéknapot.


 

 

Warta Poznań – Wisła Płock

Az előző idény ezüstérmesének otthonában kikapni nem szégyen, ráadásul Dawid Szulczek fiai egész jól tartották magukat esélytelenként is. Most hazai pályán joggal reménykedhetnek a szebb folytatásban, amire még úgy is reális esélyük van, hogy a vendégségbe érkező Pavol Stano irányította alakulat nagyon simán nyert a nyitófordulóban és jobb gólkülönbsége révén vezeti a tabellát is. Ettől függetlenül a legutóbbi szezonban idegenbeli mutatója nem volt épp kedvező, ráadásul ebben a párharcban sem sok túl szép emlékük lehet. Sok gólra nem biztos, hogy számíthatunk, de nagy meglepetés lenne, ha három ponttal távoznának a vendégek.

 

 

Jagiellonia Białystok – Widzew Łódź

A relatíve könnyed bennmaradás után a nyáron egy kényszerű edzőcserén esett át a hazai csapat, ahol végül Maciej Stolarczyk kinevezése mellett döntöttek. Ez a nyitófordulóban aratott győzelem alapján eddig jó ötletnek tűnik, hiszen most hazai környezetben egy újonc ellen akár kettőből kettőre lehet növelni a sikerek számát. A vendégeknek épp ellenkező az előéletük, ugyanis egy vereséggel indult a szezon, ráadásul Janusz Niedzwiedz tanítványai előnyből hullajtották el mindhárom pontot, most pedig idegenben kellene ezt valamilyen szinten javítani, mert nekik most egy pont is jól jönne.

Kapcsolódó cikkek